KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Zsugán István

Létay Vera

Az előző számban még az utolsó interjú. Nehéz leírni: az utolsó. L’ultima intervista. Mert Zsugán, „azsugán”, Signor Zsugán, nemcsak megbecsült cikkírónk volt a távoli körből, de ősrégi barátunk, szövetséges, szinte testvér, akivel az örökös viták ellenére mindig tudott volt az összetartozás érzése.

Égő szemű, vékony fiúként került az Esti Hírlap-tól a szerkesztőségbe, már akkor teljes újságírói fegyverzetben. Később együtt találtuk ki, együtt készítettük a megváltozott formátumú, havonta megjelenő Filmvilágot, játékunkat, szenvedélyünket. Mindenhez értett, a lap-maketthez, a szerkesztéshez, a tördeléshez („amikor a tepsibe még magam szedtem ki az ólmot”, stb.). Az igényességet nem csak értelmével, de egész idegrendszerével élte át. Évekig emlegettük a bizarr jelenetet, amikor egy pongyolán megírt, a magyar nyelvet barbárul mészárló cikk kéziratát ledobta a földre és megtaposta. Ez a kultikus tánc a legyőzött ellenség, a henye ostobaság fölött, egész életének jelképe lett.

Írt kitűnő kritikákat is, megvesztegethetetlen ízléssel. Igazi műfaja azonban a kérdés-felelet játék, a lényegig hatoló, a gondolatot a születés folyamatában megjelenítő interjú volt. Nincs is párja ezen a téren. Mindvégig idegenkedett a magnetofontól, s ez nem annyira a technikai eszközöktől való húzódozást jelentette – bár egyfajta nemes konzervativizmus mindig is jellemezte –, mint az alkotás filozófiáját. Hiszen ő sohasem az esetlegesen összefűzött szavakat közvetítette, hanem a kérdezett személy mondandójának kristályosodott sűrítményét, s tette ezt úgy, hogy közben bravúrosan megőrizte az élőbeszéd ritmusának, hullámzásának hiteles lejtését, közvetlenségét. Ha az ember történetesen ismerte az interjú alanyát, a cikk olvasása közben összetéveszthetetlenül hallotta az illető hangját, a szöveg parlandóját. Kérdezés közben sohasem tolakodott előtérbe, a kérdéseket nem személyes szereplése színterének tekintette, nem villogtatta műveltségét, hozzáértését. Értő, tapintatos pszichológusként hozzásegítette a válaszolót, hogy minél tökéletesebben fejthesse ki nézeteit, közvetíthesse személyiségének jellemző vonásait, de nem riadt vissza a lényegbelátó, kemény kérdésektől sem, rápirítás, megszégyenítés nélkül fejtve fel az önhazugságok, önellentmondások szövedékét. Nagy terapeuta volt, akire a köztudottan sértődékeny filmalkotók szívesen bízták magukat, mert bevallva vagy sem, tudták, hogy a megjelenő cikkben jobbnak, okosabbnak, összeszedettebbnek, s talán jelentékenyebbnek látják viszont magukat, mintha saját naturális tükrükbe tekintenének. Írásban sohasem tegeződött interjúalanyaival, még akkor sem, ha netalán legjobb barátjáról, cimborájáról volt szó, akivel előző este együtt borozgatott. Irtózott minden bennfentességtől, fontoskodástól, szerepelgetéstől, a távolságtartást munkaeszközként kezelte. Méltósággal közeledett szellemi ügyfeleihez, és méltósággal ajándékozta meg őket, még azokat is, akik a köznapi életben nem bizonyultak érdemesnek erre.

Amikor a harminc éven át folytatott beszélgetés szövege végül vaskos kötetben megjelent, hirtelen nyilvánvalóvá lett a mindig is sejtett tény: a műfaj rendkívüli, s nem csak a szó eredeti értelmében súlyos remekét tartjuk a kezünkben. A Szubjektív magyar filmtörténet 1964-1994 megkerülhetetlen alapmű lesz a jövőben mindenki számára, aki e korszak filmművészetéről valamit is tudni szeretne.

Ennyit az érdemekről. Nekünk azonban az élet szenvedélyes stilisztája közeli barátunk, testvérünk volt. Tulajdonképpen mi is szeretnénk megtaposni a sors ostoba, henye kéziratát, felelőtlen utolsó mondatát, amelyben a meghalni igét az időhatározóval oly felháborítóan rosszul egyeztette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1031