KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Gál László: „Csak a szépre…”

Pesti szellemképek

Bán Zoltán András

Budapesti élet-képek az 1950-60-as évekből.

 

A nosztalgia legfőbb gerjesztői a régi fényképek és slágerek. Utóbbiak gyakran helyrajzi hevületűek (találomra: „Hétre ma várom a Nemzetinél”, „Legyen a Horváth-kertben Budán” stb.) ezért fölötte alkalmasak arra, hogy – miként a fotók – felidézzék a régi, jól ismert hely szellemét. Az egykor volt helyét, melyet elvesztettünk, vagy átalakítottak, vagy egyszerűen csak átalakult, mert a vakon előrehaladó Idő elvégezte rajta vak, hiszen süketen szándéktalan munkáját. Az Idő előrehaladását olykor Történelemnek is nevezzük, ekkor többnyire célt tulajdonítunk neki – mármint az Időnek – vagy legalábbis valamiféle szándékot. Ennek prózája talán a történelemírás, költészete a történetfilozófia, és e szigorú diszciplínák néha egészen mindennapi anyagokból is ihletet kaphatnak.

Ilyen megihlető matériát rendezett egybe és kommentált Gál László ebben a remek, valóban „idéző” jeleket tartalmazó kötetben, melynek alcíme szikáran is sokatmondó: „Budapesti élet-képek az 1950-60-as évekből”. Az előszó néhány mondata példamutatóan mértéktartó, kiforrott arányérzékről tanúskodik: „ha valaki az időszakból arra következtetne, hogy itt a Kádár-korszak vetületét láthatja, azt ki kell ábrándítanom. Az összeállítás nem a szocializmust, hanem gyermekkorunkat, ifjú éveinket idézi, az időbeli egybeesés, ha szomorú is, véletlen.” A következő mondat már kissé sutábbra sikerült, de azért világos és lefegyverzően őszinte: „Ezzel szemben nosztalgia viszont bőven van benne. Nem egy dolgot visszasírunk, de ezek a dolgok visszasírhatók, sőt jobb érzésű ember számára visszasírandók.”

Tehát a nosztalgia. Magam talán nem tartozom a „jobb érzésű emberek” szerfölött bizonytalan nagyságú és minőségű táborába, és semmiféle visszavágyást nem érzek, ha gyerek- vagy kamaszkoromra gondolok. Inkább kis rémületet vagy szorongást, netán megszeppenést, ám eközben nem tagadhatom, hogy furcsa érzések feszítik – mimet is?! –, ha rápillantok például arra a képre, mely az egykori Mézes Mackó büfé jól megrakott pultját ábrázolja. Hát bizony, itt ettem életemben először hideg lazacot – vagyis egy ördögöt lazacot, mint később kiderült, az csak amolyan pótlék, mondjuk így, Lachs-Ersatz volt, de hát majonézzel nyakon öntve remekül omlott a szájban. Akkor hát mégis a nosztalgia. Jó, legyen, Gál könyve végül még hamis tanúzásra is ráveszi az embert.

Jól felépített munka, mely a „Városkép”, a „Közlekedés”, a „Kereskedelem”, „A jó levegőn”, a „Vendéglátás”, a „Kultúra”, a „Sport” cikluscímeken át jut el a zárófejezetig, mely nemes egyszerűséggel és csendes nagysággal „Az élet” címre hallgat. Elnézve a régi szocialista eszpresszók ülhetetlen székeit, irtózatos szőnyegeit, a borozókban a hordókból leleményesen pulttá alakított „talponfekvő” állványokat, a pár óra alatt fekete koromgallért öltő horgolt terítőket, eszünkbe juthatnak az efféle vendéglátóipari egységekben oly otthonosan mozgó Petri sorai: „Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen.” Hogy mégsem annyira, erről beszélnek a kötet fotói.

Minket most a „Mozi, filmek” című alfejezet érdekel különösebben. Gál ismertetése jó memóriára vall: „Régebben ötven fillér felárért az előadás előtt akrobaták, zsonglőrök is felléptek néha…” Így igaz, magam nem egy ilyen seggreesős produkcióra emlékszem, és a dologból levonható a felületes következtetés: a mozi pár évtizede nem annyira a magas művészet, mint inkább a csepűrágás színtere (is) volt. És feltehető e kérdés: vajon nem a szovjetek találták-e ki a „filmalkotás” fogalmát, mely aztán minden cirkuszi kedvet eltörölt?! Legyen bárhogy is, a kötetben inkább filmjeleneteket, azaz standfotókat láthatunk, és hiányolhatjuk a régi, már elhullott, jellegzetesen pesti mozik portréját, közülük csak kettő szerepel: a régi Híradó, illetve az egykori, eleinte kizárólag szovjet, aztán „idegennyelvű filmszínház”, a Gorkij. De hát ez sem volt olyan borzalmas voltaképpen, itt biztosan meg lehetett nézni olyan remek orosz dolgokat, mint például A tűzön nincs átkelés. Talán szerencsés lett volna több „kispiszkos” képét is beválogatni, felidézni az úgynevezett „harisnyamozi” intézményét, melynek megfejtése: hosszú és büdös. Orrba mászó emberszag a Népszínház utcai Csokonai, illetve a Vígszínház melletti, ma Szindbád névre hallgató, ám akkor még a… És most elakad a lemez, képtelen vagyok felidézni az elsősorban magyar filmeket játszó mozi nevét. Talán Tanács? Nem tudom, tanácstalan vagyok. Talán vissza kéne repülni a félmúltba kissé. Ilyen utazáshoz kínál jól meglovagolható boszorkányseprőt ez a kötet.

 

Fekete Sas Kiadó, 2005, 222 oldal, 4800 Ft

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8697