Magyar MűhelyBeszélgetés Simó SándorralMohács óta számoljuk a kudarcokatKristóf B. Attila
Hét éve a Rakéta Regénytárban jelent meg Simó Sándor regénye, a Franciska vasárnapjai. Most film készül belőle. – Miért nem készült annak idején forgatókönyv a Franciska vasárnapjaiból? Egy filmrendezőtől szokatlan, hogy megelégszik az irodalom eszközeivel. Miért várt ilyen sokat, hogy filmre vigye ezt a történetet?
– Hálás dolog lenne, ha azt mondanám, nem adtak rá pénzt, nyomtak a körülmények. Ám el sem jutottunk odáig, hogy megpróbáltuk volna összeszedni rá a pénzt. Amikor megírtam ezt a történetet, nagyon nagy élvezetet találtam magában az írásban. Egyszerűen regény lett belőle, amely az irodalom – képességeimhez mérten művelt – eszközeivel operál és azzal akar hatni. Filmtörténetté alakítani irtózatosan nehéz. Ez akkoriban nem sikerült, pedig megpróbáltam, hiszen ez eredetileg filmes vállalkozásnak indult. Később úgy alakult az életem, hogy nem tudtam filmet csinálni. A Hunnia vezetője lettem, és nálam az becsületbeli kérdés volt, hogy valakit találnom kell a forgatás idejére, aki helyettesít. Mostanra jött el az az alkalom, hogy van időm, vannak kitűnő munkatársaim és nem utolsó sorban a pénz nagy részét is sikerült összegründolni.
– Miről szól a történet?
– Nehéz röviden elmondani, de megpróbálom. Egy egyszerű, fiatal cselédlány története ez, aki a háború éveiben nő fel egy vidéki kisvárosban és munkája során összeismerkedik egy nála idősebb, nős emberrel, akivel szerelembe keveredik. Szerelmét munkaszolgálatra viszik, ő pedig felkerül Budapestre szolgálni. Itt találkoznak újra. A film tulajdonképpen ennek a szerelemnek a története, azzal a kicsit szokatlan fordulattal kombinálva, hogy ebből a lányból rendőr lesz, majd a hatalom döntése alapján ÁVH-s őr egy internáló táborban, ami nem épp hétköznapi foglalkozás egy ártatlan, fiatal lány számára. A szituációt még bonyolítja, hogy a férfi felesége magatehetetlen állapotban kerül haza egy német lágerből, leánya pedig Kanadából sürgeti a disszidálását.
A történet során azt vizsgáltam, hogyan hat ez a környezet, és hogyan hatnak ezek a lelki terhek egy emberre, hogyan veszti el, vagy éppenséggel hogyan sikerül megtartania személyiségét.
–Kik játsszák a filmfőbb szerepeit? Mondjon néhány szót a színészválasztásról.
– A két főszerepet Kerekes Éva (Franciska) és Újlaki Dénes (Gróh Lajos) játssza. A színészek kiválasztása természetesen nem úgy történik, hogy az ember ül otthon, és a megoldás kipattan az agyából. Próbálkoztam másokkal is, ez hosszú játék. Bizonyos mértékig – csúnya szó – a kínálatnak megfelelően kell az adott karaktert változtatni, mert hiába ragaszkodom az elképzelt figurához, ha pontosan olyat nem találok hozzá. Azt hiszem, hogy nagyot nem tévedtem, elég jól sikerült a színészválasztás.
– Az egyik szerepet Jiři Menzelre osztotta. Hogy került a képbe az Oscar-díjas cseh rendező?
– Van egy szerep a filmben, amelyik elválik a többitől. Azt akartam érzékeltetni, hogy ez az ember különbözik a környezetétől. Természetesen, ha találtam volna erre megfelelő, lehetőleg magyar színészt, akkor azt választom, mert igazából ez nem túl nagy szerep. Ennek ellenére olyan valakit akartam, akinek van személyes presztízse. Arra is gondoltam, hogy egy ismert politikust vagy valami hasonló figurát kellene megszerezni, de hacsak lehet, megpróbálok színészekkel dolgozni és Menzel remek színész, nemcsak rendező. Kint jártam Prágában főszereplőket keresni, és megkérdeztem, hajlandó-e elvállalni. Igent mondott és úgy éreztem, hogy ezzel a szerep – nem is igazán súlyt – bizonyos fénytörést kap.
– Visszatérve a történetre: nem gondolja, hogy egy kicsit veszélyes ez a történelmi háttér? Nem lehet, hogy a magyar nézők unják már az elmúlt évtizedekkel való szembesítést?
– Minden történelmi környezet veszélyes, mindegyik más miatt az. Ez elsősorban azért, mert nyolcvankilenc óta ennek a diktatúrának a felszámolásában veszünk részt, de számomra fontosabb, hogy egy demokrácia építésének részesei vagyunk. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt rendszerről rengeteg leegyszerűsítő ítélet hangzik el. Ezek az ítéletek olykor csak olyan emberekre vonatkoznak, akik egyszerűen csak éltek az elmúlt rendszerben Magyarországon, és ilyenek vagyunk vagy tízmillióan, ha jól összeszámolom. Össztűz alatt különösképpen azok állhatnak, akik belekeveredtek ennek a rendszernek az apparátusába, lehetett az a pártapparátus, lehetett az államapparátus, és még kényesebb a helyzet egy elnyomószervezet, a rendőrség vagy az ÁVH esetén. Ez valóban veszélyes lehet, de ezt a veszélyt én tudatosan akartam vállalni.
– Lehet, hogy elhamarkodott a kérdés, de milyen fogadtatásra, milyen nézettségre számít?
– Ez a kérdés nem elhamarkodott, ez a kérdés kínos. Borzasztóan remélem, hogy a Franciska vasárnapjait nagyon sokan meg fogják nézni és nagyon szorongok az üres széksoroktól. Mivel nem homokba dugott fejjel élek, tudom, hogy az elmúlt években a magyar filmek nézettsége hogyan alakult. Nagyon remélem, hogy ez csak átmeneti jelenség. A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a magyar filmnek hatalmas közönsége volt. Azokat a számokat nem lehet újra elérni, mert más világban, más környezetben születtek. A film és a néző viszonyának az intimitására kellene – lehet, hogy ez nézettségben nem jelent annyit – újra rátalálni. A néző – a magyar filmmel szemben – olykor elutasító, olykor közömbös, de ebben nem hibáztathatjuk kizárólag őt.
– Ön szerint nem lehet, hogy az amerikai film sikerével arányos a magyar film háttérbeszorulása?
– Nem vagyok igazán teoretikus, hogy a választ olyan jól tudjam. Az amerikai film egyfelől olyan, mint az amerikai ipar. Hallatlanul magas színvonalon dolgozik, kiváló eszközöket, kiváló anyagokat használ – és ebben az esetben bocsássanak meg nekem, ha valakit megsértenék – a színészt is úgy kezeli. A színész a filmkészítés egyik legfontosabb anyaga. Most arról, hogy az amerikai színészek milyen fantasztikusak, kár beszélni. Hatalmas piacra dolgoznak és ez óriási érvényesülési lehetőséget csillant meg a vállalkozóknak. A sikerek másik záloga a történet. A sztori feszültsége, izgalma mindig fontosabb, mint valamiféle szerzői közlés. Ez régi tradíciója az amerikai filmnek, a legjobbak is így jöttek létre. Nemcsak Magyarországon van ez másképp, hanem egész Európában. A harmadik nagyon fontos dolog, hogy sikertörténetekről forgatnak filmet. Ez valószínűleg azzal függ össze nagyon erősen, hogy több sikertörténetük van. Nálunk a sikerre szokás inkább gyanakodni: biztosan valami umbulda van a dologban, biztosan van valami a háttérben. Mi Mohács óta számoljuk a kudarcokat, ők a Függetlenségi Nyilatkozat óta számolják a sikereket. Ez teljes mértékben beleívódott a tudatukba.
– Franciska története tehát a kudarcról szól?
– Természetesen senki nem kezd neki úgy egy filmnek, hogy elhatározza, ez egyértelműen kudarctörténet lesz, de nem szakadhatunk el a történelmünktől, a hibáinktól és a szokásainktól sem. Másfelől nem állíthatom be sikersztorinak azt, hogy egy cselédlányból ÁVH-s lesz. A Franciska vasárnapjai két jólelkű ember vívódásait és apró örömeit meséli el egy történelmileg nagyon meghatározott környezetben.
– Mikor kerül a mozikba a film?
– Azt gondolom, hogy jövő év elejére a februári filmszemlére elkészül és rögtön utána a mozikba is eljut.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1352 átlag: 5.5 |
 |
|
