Kritika

Tegnap

Kijutni a labirintusból

Baski Sándor

Nyolc év után készült el Kenyeres Bálint Marokkóban forgatott pszichológiai thrillere, amely következetes folytatása a rövidfilmes életműnek.

Kenyeres Bálint debütáló filmjében egy középkorú építész egy letűnt szerelem emlékét kutatja kitartóan és reménytelenül. Talán maga sem tudja, miért keresi, mit remél tőle, de a vágy, hogy megtalálja, legyűrhetetlen. Csábító gondolat Victor Ganz küzdelmét az alkotóéval párhuzamba hozni – a rendező a pályakezdést követően közel másfél évtizedig hajszolta a nagyjátékfilm álmát, és az ötlet megfoganása után is még nyolc évre volt szükség, hogy a Tegnap eljuthasson a bemutatóig. És ahogy Victor, úgy Kenyeres sem feltétlenül azt találja meg az út végén, amit keres, az igazi sikert, jobb híján, az útvesztőből való kijutás puszta ténye jelentheti.

A Tegnap majdnem minden szempontból logikus folytatása a páratlanul sikeres rövidfilmes életműnek. A Zárástól a Hajnal előttön át A repülés történetéig fokozatosan tágult ki a tér, így jutottunk el a kocsmától a búzamezőn át a normandiai tengerpartig, miközben a rendező nem cserélte le formai eszköztárát, csak bővítette. A Tegnap már egy egész országrészben, Marokkó különböző városaiban és sivatagában játszódik, de a prizma, amin keresztül ez az európai szemnek idegen világ feltárul, látszólag ugyanaz. Kenyeres nagyjátékfilmes bemutatkozásában is az Antonionival induló modernista iskola hagyományait követi, az esztétikai folytonosságot többek közt a hosszú beállításokra építő elbeszélői stílus szavatolja. Kamerája most sincs összekötve a főszereplővel (a román Vlad Ivanov ideális választás volt), Viktort sokszor egy biztonsági kamera szemszögéből, kilométeres totálból figyelhetjük, máskor a kocsijából a forgalmas utcára kiszálló férfit csak a szélvédőn keresztül követjük – ezek a megoldások nyilván a gerillaforgatás nehézségeit is áthidalják egyben. Kenyeres konkrét vizuális-tematikai motívumokat is átment rövidjeiből: az emlékezés folyamatát madeleine süteményként beindító kulcsjelenet a Zárásban látotthoz hasonló kocsmai miliőben játszódik; az idő nem csak itt, de mintha a Tegnap egész világában megdermedt volna. Noha a műfaji elemekkel feldúsított cselekmény jóval komplexebb, mint a Hajnal előttben vagy A repülés történetében, a körkörös szerkezetű dramaturgiában ezúttal is a véletlen a legfőbb katalizátor.

Lényeges különbség ugyanakkor, hogy az utazás most nem kívülre, hanem belülre vezet, az egzotikus marokkói környezetet ugyan realista kulisszaként fényképezi Fillenz Ádám kamerája, de attól a pillanattól kezdve, hogy a film elején Victor kilép a portálként funkcionáló komp gyomrából, egy életszagú, mégis metaforikus térbe kerül. A húsz éve nyomtalanul eltűnt rejtélyes nő után kutatva minduntalan múltja és tudata egyre mélyebb rétegeibe vezető ajtókon, kapukon kell áthaladnia. Fizikai mozgása valójában látszólagos – emlékezetes beállítás, ahogy a szállodai futópadon egyhelyben lohol –, nyomozása illúzió csupán. A nővel folytatott viszonyáról tanúskodó régi, megsárgult fotók, amelyeket bizonyítékként lobogtat, információkat nem, csak hangulatokat közvetítenek, egyedül számára jelentenek bármit is. A Tegnap ilyenformán hiába vonultatja fel a noirthrillerek sötét figuráit, és kecsegtet a megfejtés reményével, a műfaji jelölők csak álcaként szolgálnak. A zsánerközhelyeket ezzel ugyan elkerüli Kenyeres, de a főhős útjának állomásai így is ismerősek: először mások szavahihetőségét, személyét kérdőjelezi meg – kezdve azzal, hogy barátjának új feleségében a régit látja –, végül saját emlékeinek hitelessége, és ezáltal identitásának alapjai is megrendülnek.

Rövidfilmjeiben Kenyeres nem várt el azonosulást a közönségtől, a szereplőktől függetlenül, önálló pályán mozgó kameraszemszög ezt nem is tette volna lehetővé, helyette inkább tesztelte, provokálta a nézőt. A Zárás vagy a Hajnal előtt fő kérdése, hogy milyen hatással van ránk, ha egy drámai eseményt szenvtelen, külső szemszögből vagyunk kénytelenek végignézni. A Tegnapban a rendező elvileg emeli a tétet, a felszín körbesvenkelése helyett a főszereplő fejébe akar behatolni, de ahhoz, hogy a nézőt érdekelje ez a pszichológiai mélyfúrás, az azonosulás, de legalábbis az együttérzés feltételeit is illene megteremteni. Ha nem lepleződne le idejekorán, hogy a műfaji köntös csak kamuflázs, könnyebben befogadható és sokkal izgalmasabb is lenne Victor utazása, de ahogy a rövidfilmes, úgy nagyjátékfilmes Kenyeres sem hajlandó kompromisszumokat kötni.

TEGNAP (Hier) – német-magyar, 2018. Rendezte és írta: Kenyeres Bálint. Kép: Fillenz Ádám. Vágó: Arányi Vanda. Producer: Taschler And-rea és Jamila Venske. Szereplők: Vlad Ivanov (Ganz), Djemel Barek (Djemel), Jacques Weber (Werner), Gamil Ratib (Virgile) Féodor Atkine (Miniszter), Johanna ter Steege (Klara). Gyártó: Mirage Film Production / ONE TWO Films / Travisss Film / Rotterdam Films. Forgalmazó: MITTE Communications. 112 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13799

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -