KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/november
• Jovánovics Miklós: Egyenlő szárú háromszög Örökség
• Zsugán István: Világsiker kontra kritikusok Beszélgetés Mászáros Mártával
• N. N.: Mészáros Márta filmjei külföldön
• Koltai Tamás: Gumipofa Haladék
• Ferge Zsuzsa: Iskolapélda-e az Iskolapélda?
• Zoltai Dénes: A „már nem” és a „még nem” között Don Juan
• Ciment Michel: Melodráma és realizmus Losey a Don Juanról
• N. N.: Joseph Losey filmjei
• Molnár Gál Péter: A brechti filmelbeszélő Joseph Losey portréjához
• Szabolcsi Miklós: Interlúdium Zenekari próba
FESZTIVÁL
• Brossard Jean-Pierre: Új természetesség Áramlatok és irányzatok a mai francia filmben
• Molnár Gál Péter: Kultúrhistóriai pikreszk Molière
LÁTTUK MÉG
• Barabás Judit: Revans
• Fekete Ibolya: Lavina
• Tardos János: A varázsló inasa
• Harmat György: Luxusbordély Párizsban
• Loránd Gábor: Istenem, emberek vagyunk!
• Zilahi Judit: Kaliforniai lakosztály
• Józsa György Gábor: A szökött fegyenc
• Szőllősy Judit: Modern Robinson és családja
• Loránd Gábor: Árnyak Dubrovnik felett

• Nemeskürty István: A fogatókönyvírás klasszikusa Bíró Lajos emlékezete
TELEVÍZÓ
• Berkes Erzsébet: Gróf – polgártárs A különc
• Koltai Tamás: A miniszteri autó kereke Doktor Senki
• Csala Károly: A válaszfal döntögetése Riva del Garda: Prix Italia
• Liszkay Tamás: Nemzetközi tévényelv: kulturális eszperantó? DEC '80: Jegyzetek egy televíziós tanácskozásról
• Gambetti Giacomo: A magántévék dzsungelében
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Loius Malle önmagáról
TELEVÍZÓ
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 1.
POSTA
• Veress József: Régi óra lassan jár
• Dominus Péter: A látomás látomása

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Álomvölgy

Lombtalan álmok

Margitházi Beja

Vancsó Zoltán fotóművész sajátos technikával készült festői fényképeket szerkesztett filmmé.

 

Mielőtt még valaki, csak a címből kiindulva, esetleg egy új magyar fantasyre asszociálna, jobban teszi, ha inkább az alcím (Az üresség felfedezése) és a plakátszlogen alapján („Vigyázat! Nem film!”) orientálódik. Egzakt leírást ugyan ezek sem adnak, talán azért, mert bár a fotográfus Vancsó Zoltán Álomvölgyét technikailag könnyű leírni, műfaji besorolása jóval nehezebb feladat. Amit a vásznon látunk, az nagyon sok (majd’ tízezer) felvételből kiválasztott, körülbelül száz fotó lassú áttűnéssel váltakozó, mindenféle utómunkától mentes sorozata, melyeket a szerző két évnyi magyarországi, szlovéniai, romániai és osztrák erdőjárás közben, speciális technikával készített. A meghosszabbított záridő és a gép szándékos bemozdítása következtében a keletkező képen a részletek elmosódnak, az éles, tiszta körvonalak helyét remegő, szétszóródó kontúrok veszik át, a végeredmény pedig technikailag az impresszionista festészeti stílust idézi, de annak játékosságától, könnyedségétől mentesen, egy komorabb, filozofikusabb hangulatú világot kreálva. Vancsó korábbi, hasonlóan állóképekből szerkesztett, mozis bemutatkozását (ez volt a kísérőfilmként vetített, néhány perces Sóhajtenger – Kuba) slide-shownak nevezte, az Álomvölgyet pedig mozivásznon megjelenített kiállításnak, „az első magyar, egészestés, moziban vetített fotófilm”-nek. Nem véletlen persze ez a terminológiai zavar, a „filmséget” tagadó figyelmeztetés: Vancsó számára nem is annyira a film médiuma, hanem vetítési helyszíne a fontos. Kell a mozi sötétje, a vászon mérete, a nézőket egyenként izoláló architektúra, mert ez a legideálisabb környezet a képekhez társítani szándékozott meditatív-filozófiai üzenet és belső utazásra való felhívás számára. Nem a kiállítótérben rendez vetítést tehát (hiszen, ahogy a kísérőszövegben is szerepel, a képanyagot mindössze két diavetítő és egy CD-lejátszó segítségével bárhol prezentálni lehetne), hanem a „műveket” viszi be a moziba, a képek közötti átmenetekkel is eljátszva (diaporáma-szerűen, pillanatokra egymásra tevődik az eltűnő régi és a feltűnő új fotó), és pontosan illesztett, hosszan kitartott hangzatokból építkező instrumentális kísérőzenével (Tius) erősítve tovább a hatást.

Technikai koncepció van tehát, történet pedig nincs az Álomvölgyben, hacsak az üresség felfedezésének üzenetét nem a városból kiköltöző, az urbánus pörgést feladó, sikeres sajtófotós nem titkolt önvallomásaként olvassuk, nézzük. A Györffy Ákos tájat szakralizáló és Oravecz Imre erdőóhajtó vers-mottóival, valamint Eli Jaxon-Bear megvilágosodott tanító soraival keretezett fotósorozat lényegében tíz fejezetben követi végig egy fizikai és spirituális utazás stációit: az első részben az autó szélvédője, műszerfala még jól kivehető a képek sarkában, majd a sebesség helyét fokozatosan a lassúság, a városét a természet, az emberekét a dombos, bokros erdő veszi át. Az alapvetően sötét tónust a film utolsó harmadában „a roppanó tél fehér csendje” váltja fel, egyre világosabb hátterekkel, fel-feltűnő emberi alakokkal, hogy végül „a fényben feloldódó” ejtőernyős figurájával záruljon a kiürüléstől az újratöltődésig bejárt út forgatókönyve. Vancsó lényegében önmagát is belefotózza a képbe, hiszen a zizzenő textúrák a kamera berázása révén jönnek létre, a fotós kezének, testének mozdulata így komponálódik organikusan a felvételbe, mintegy szó szerinti ujjlenyomatként rögzülve. A módszer következtében elkenődő színek, felpuhult állagok és szétmozduló fények olyan mechanikus „technikai szűrőt” vonnak a valóság képei elé, melyek Rorschach-tesztként nyithatják meg a nézői látás és értelmezés lehetőségeit. Az üzenethez megvan tehát a megfelelő forma, de a Minden és a Semmi, mint tudjuk, csak szemlélet kérdése. A lassúság és teljesség élményét valószínűleg csak azok fogják az Álomvölgy alapján megtapasztalni, akik egyébként is keresik azt, nyitottak a spiritualitásra, nem idegen számukra a meditáció, és akiket le tud kötni a több mint egyórás, történet nélküli, lírai képfolyam. A többiek, könnyen lehet, hogy csak a számukra értelmezhetetlen ürességgel fogják szembetalálni magukat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12893