Beveztés egy soha el nem készült filmhezÖrkény és a Babik-mozgalomBacsó Péter
Úgy esett, hogy hol inasként, hol segédként, hol Örkény fogadta írótársként végigkísérhettem Örkény István egész filmírói pályáját. 1950-ben, épp hogy elvégeztem a főiskolát, Örkény mellé kerültem dramaturgsihederként a Becsület és dicsőség című filmbe. Örkény elnéző mosollyal fogadta neofita buzgóságaimat, és elgondolkodva lehunyta a szemét, ha olykor támadt valami használható gondolatom. Gyötrelmes munka volt, az bizonyos. Örkény is, jómagam is vonzódtam az iróniához, ebben a „szent” sztahanovista munkástémában pedig mindent halálosan komolyan, mi több halálosan az előírt, belénk injekciózott normák szerint kellett bonyolítani. Voltak a filmben hamisítatlanul szép Örkényi pillanatok, gondolok például az anya halálára, de egészében kudarccá sikeredett, sivár házi feladattá. Nem véletlen, hogy az eredeti címe: A palackba zárt cirkáló később Becsület és dicsőséggé magasztosult. Nem csak a címen tettünk erőszakot, hanem a jellemeken is, a fordulatokon, az egész mű konfliktusán az általunk belélegzett ideológiai igényeknek megfelelően. Az egész ügy szomorú csattanója, hogy amikor Révai József meghirdette a sematizmus elleni hadjáratot, a Szabad Népben kolumnás cikk jelent meg a filmről, a Becsület és dicsőség a sematizmus korszakának megbélyegzett példatára lett. Én alig kaptam lélegzetet, Örkény nyugtatgatott: lesz ez még rosszabb is. Igaza volt. Következett a Lila tinta-vita.
Múltak az évek és én dramaturgja voltam Örkény néhány hamvába holt forgatókönyvének. Pedig volt köztük néhány ragyogó, igazán Örkényi téma. Az egyikből, a Glóriából később darabot is írt. Az ötlet: egy volt apáca hányódásai a sztálinvárosi építkezéseken.
Úgy körülbelül ötvennégy körül, mikor elménk már lassan világosodni kezdett, egyszer felhív Örkény: nem volna-e kedvem betársulni egy filmötlet kibontásához. Makk Károlyra gondolt, mint rendezőre, aki akkoriban fejezte be Liliomfi című filmjét. Elmondta az ötletet, én azonnal lángra gyúltam, és ettől kezdve szinte naponta találkoztunk, hol hármasban Makk-kal, hol négyesben Bíró Yvettel, a dramaturggal és építgettük az első magyar szocialista filmszatíra cselekményét.
Ez volt a Babik. Gogoli ihletésű ötlet: két vacak kis bércsaló az Első Magyar Álkulcsgyárból kitalál egy harmadik munkást: Babikot, akinek fizetésével kiegészítik szerény havi jövedelmüket. A trükk szuperál, egyre inkább vérszemet, kapnak. Babik egyre többet termel, egyre magasabb százalékot produkál. Babikra fentről is felfigyelnek. Egy bizonyos Mausz Rezsőnek, az Álkulcsgyár igazgatójának kapóra jön ez a példaképnek kiválóan alkalmas sztahanovista és, hogy elterelje a figyelmet az Álkulcsgyár valóságos csődjéről, megindítja a Babik-mozgalmat.
A nem létező Babik ettől kezdve csodálatos karriert csinál, a két bércsaló megrettenve a rajtuk túlcsapó Babik-lavinától, a kisebbik rosszat akarja választani és megvallani az igazságot. De a mozgalom, amelyet a voluntarizmus, az emberek manipulálásának atomenergiája táplál, már megállíthatatlan.
Ez volt a magva az ötletnek és mi évekig eljátszogattunk vele. Ez az együttmunkálkodás épp az ellenkezője volt a Becsület és dicsőségnek.. Mámorosan jókedvű, örömteli munka volt. Nemcsak az újonnan megismert valóságot, saját tegnapi magunkat is felszabadultan kinevettük Babik kalandjaiban. Az átélt abszurd évek szinte minden fonáksága, irracionalitása bekéredzkedett a történetbe, a munka egyik nehézsége éppen abban rejlett, hogy a mese napról napra duzzadt, egész legendakör alakult ki Babik körül, a forgatókönyv szinte parttalanul hosszú lett, mi pedig naponta hozzátettünk valamit, borzongva próbálva ki az abban az időben elég gyakran változó elfogadószervek szakítószilárdságát. A forgatókönyv utolsó, már kellően megrövidített változata 1956. szeptember végén készült el. Ekkor éppen Újhelyi Szilárd volt a filmfőigazgató. Makk már előkészült a forgatáshoz.
Aztán mégsem lett film a Babik-ból. De a munka, amit befektettünk, biztos nem volt hiábavaló. Örkény még évek múltán is regényt akart írni belőle, úgy tudom, bele is kezdett, néhány részlete, dialógus-töredéke tovább élt a Pistiben, egynéhány más leleménye, de főképpen szemlélete pedig átkígyózott az én Tanú című későbbi dolgozatomba.
Sokáig nem gondoltam aztán a Babikra, akkor villant belém újra, szinte elemi erővel, mikor egyszer Andrzej Wajda egy varsói vetítőben megmutatta nekem A márványembert. Hiszen a téma szinte ugyanaz: egy sztahanovista munkás üstökösként felívelő karrierje és bukása. Csakhogy a mi témánkban ez a diadalmas munkás épp, hogy nem létezett, így mi a tragikus bukás helyett annak csupán fonákját, szatirikus, bohózati tükrözését akartuk megjeleníteni.
A Babik után is sokat dolgoztunk még együtt Örkény Istvánnal. 1957 telén a visegrádi íróüdülőben együtt ötöltük a Piroslámpás házat Hunyady Sándor novellájából, szintén Makk Károly számára. Ebből aztán húsz év múlva film is született. Talán kevesen tudják, hogy a Tóték először a forgatókönyv műfajában íródott meg és csak később írta át Örkény kisregénnyé és darabbá. Ugyanez volt az útja a Macskajátéknak is.
Szokás volt, hogy én minden készülő munkámról kikértem Örkény baráti véleményét, tanácsait. Ez év telén megint ott ültem nála, átadva neki legújabb forgatókönyvemet. Örkény átvette a könyvet, aztán baljós komorsággal felemelte a hangját.
– Mielőtt belekezdünk, egyvalamire nyomatékosan felhívom a figyelmedet. Ne firkáld össze a golyóstolladdal a plüssfotelemet, mert most tisztíttattam ki. Már ezt is te piszkítottad össze. De semmi kedvem most újra tisztítóba adni.
Én összetörve megígértem, hogy uralkodni fogok magamon.
Ő megenyhült és elmondta, hogy a forgatókönyvemet beviszi magával a kórházba, ahová néhány nap múlva valami műtét miatt be kell vonulnia. A könyvet be is vitte, ezt a feleségétől tudom. Soha többé nem láttam Örkény Istvánt.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 966 átlag: 5.77 |
 |
|
