KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vizuális erőszak

Tévéfüggők

Zachar Balázs

Egy átlagos magyar gyerek naponta három órát ül a tévé előtt. Szorgalom: ötös.

 

Az erőszak és a televízió viszonyáról még ma is széles körben él az a felfogás, hogy nem szabad a kettő között közvetlen, ok-okozati kapcsolatot látni. Ezzel szemben a kérdéssel foglalkozó igen bő szakirodalom alapján kijelenthető: a televízióban (vagy a moziban) látott agresszió sok esetben közvetlen kiváltója az erőszaknak. Egy másik közhely szerint a fiatalok rengeteget néznek tévét, s a filmekben leginkább a Schwarzenegger- és a Van Damme-típusú akcióhős jelenik meg előttük példaképként.

Az efféle sommás megállapítások inkább az olcsó riogatás körébe tartoznak, semmint a tudományéba. Tóth Olga, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa szerint a fiatalok 40 százaléka a tévét és a videót jelöli meg elsődleges információforrásként, míg 20-25 százalékuknál a mozi is kiemelt helyen szerepel, ez utóbbiak közé elsősorban a városiak tartoznak. (Hogy valójában mennyit is néznek televíziót a magyar fiatalok, arról az AGB Hungary közvéleménykutató végez rendszeres méréseket. Adataik szerint a 4-17 éves korosztály átlagosan 180-200 percet tölt naponta a képernyő előtt.) Azoknak az aránya, akik a képernyőn látott szereplőket példának, mintának tekintik, csupán 10-15 százalékra tehető. Természetesen a közvetlen mintakövetésen kívül egyéb hatások is érvényesülnek, ezzel kapcsolatban a szociológus furcsa, kettős tudatot tapasztal a nézői magatartásokban. A filmekben látható akciókról, gyilkosságokról világosan tudjuk, hogy megrendezettek, művérrel és látványos pirotechnikával színesítve, mégis minden egyes alkalommal ugyanúgy izgulunk a végkifejlet miatt. Ha ez a kettős tudat párosul a filmekben tömegesen látható erőszakkal, a fiatal nézőben könnyen kialakul az a kép, hogy az erőszak a valóságban is „visszacsinálható”, nincs különösebb következménye, hiszen az „áldozat” csak letörli magáról a piros művért és nyugodtan hazamegy.

Az emberi élet teljes elértéktelenedésében látja a fő veszélyt Garami Erika is, a Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa, aki korábban az erőszakot nyíltan hirdető politikai ideológiák fiatalokra gyakorolt hatását vizsgálta. Megállapította, hogy az agresszív eszméknek a 14–18 év közötti korosztályból leginkább a szakmunkástanulók vannak kiszolgáltatva, körükben a legnagyobb arányú az erőszak teljes elfogadása, amely társadalmi helyzetükből eredő problémáik gyakori megoldási eszköze, míg például a gimnazistáknál ez az arány jóval kisebb. Garami Erika szerint különösen a kisebb gyerekekre veszélyes a filmekben látható tömeges erőszak, mert ők még áttétel nélkül fogadják el a látottakat. Nem ismerik föl a minden egyes halál mögött meghúzódó emberi sorsot, azt, hogy minden emberi élet elvesztése valaki számára szörnyű tragédia. Az akciófilmek nem foglalkoznak a halottak múltjával, nincs idejük „lelkizésre”, hiszen az emberek egy-egy filmben tömegesen válnak gyilkosság áldozatává. Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a gyermekek által elkövetett gyilkosságok mennyire kegyetlenek, miközben elkövetőik a cselekményük után sem ismerik fel tettük súlyát, igazából fel sem fogják, mit követtek el. Mindezek mellett a filmek folyamatosan azt sugallják – s ez már jóval szélesebb közönségre hat –, hogy a konfliktusok legegyszerűbb, legtermészetesebb elintézési módja az erőszak: megzsarolni, megverni, megkínozni vagy megölni az ellenfelet. Mindez ráadásul semmilyen komoly következménnyel nem jár, hiszen e módszereket a filmekben nemcsak a „rossz-”, hanem a „jófiúk” is alkalmazzák.

Az erőszak mintaadó jellege mellett ritkábban esik szó annak szorongató hatásáról. Ennek lényege, hogy a nézőt, különösen a kisgyermeket, aki átéli az áldozat helyzetét, állandó félelemérzet gyötri, rémálmai vannak, amelyekről gyakran szégyell beszélni és így a képzelt veszélyektől való szorongása egyre erősödik. Dr. Beöthy-Molnár András, a SOTE Magatartástudományi Intézetének tanársegédje ezzel kapcsolatban több vizsgálatot végzett. Megállapította, hogy az agresszív filmeknek hosszú távon szorongást okozó és debilizáló hatása van, vagyis a gyermek nem tud megfelelően teljesíteni. Beöthy-Molnár szerint egyébként a televízió mintaadó hatására a tudomány jónéhány esetet ismer. Egy terrorizmus kísérletének vádjával letartóztatott férfi kórházi kezelése során például elmondta, hogy egy olyan film megtekintése után követte el tettét, amelyben egy terrorista túszokat ejtett egy étteremben, majd kivégezte őket. Szerencsére a mintaadás pozitív irányban is működik. Az Egyesült Államokban figyelték meg ugyanis, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen nézték a Sesame Street című sorozatot, jóval barátságosabbak voltak színesbőrű társaikkal, mint a többi gyermek. Ezt a műsort egyébként éppen azzal a céllal készítették, hogy oktassák a sokat tévéző gyerekeket.

Az erőszak egy bizonyos mérték felett eltompítja az ember érzékeit, mivel az ingerkeresési vágyat egyre magasabb szinten lehet csak kielégíteni. A pszichológia ezt sensation-seekingnek hívja, amelynek intenzitása minden embernél más és más. Van akinek hosszú gumikötéllel hidakról kell leugrálnia ahhoz, hogy igénye szerinti erősségű ingerhez jusson, míg másnak az is elegendő, ha a virágos mezőn sétál. Bizonyos idő után, mondja Beöthy-Molnár András, egyre erősebb és durvább ingerek kellenek ahhoz, hogy a nézőt elégedettség töltse el. A mozgalmas filmek után a való élet a gyerekeknek is egyre unalmasabbá válik, és a tanár nem képes versengeni a figyelmükért.

Noha a televízió hatása az erőszakos cselekményeknél egyértelműen kimutatható, nagyrészt a befogadón múlik, mennyire válik a tévé áldozatává. A megfigyelések szerint az otthoni környezetnek van elsődleges szerepe, nem is annyira a család jólétének, mint inkább annak, hogy a gyermek mennyi figyelmet és szeretetet kap. Tízéves kor fölött megnő a kortárscsoportok, a barátok jelentősége és a divat hatása. Ekkor válhatnak bizonyos filmhősök egy osztály minden diákjának vagy egy banda minden tagjának példaképeivé. A megkérdezett kutatók egyértelműen állították, hogy szinte mindegy, milyen műsorban jelenik meg az erőszak, a gyerekek gyakran nem emlékeznek arra, hogy valamely gyilkosságot egy krimiben vagy a tévé heti bűnügyi riportműsorában láttak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3686