Kritika

Dheepan

A banlieu tigrise

Ádám Péter

A Srí Lanka-i polgárháborúból egyenes út vezet a nagyvárosi dzsungelbe. Jacques Audiard Arany Pálmás menekült-filmje.

A több mint két évtizedig tartó függetlenségi harc 2009-es bukása után egy tamil „tigris” – volt katonai parancsnok – elégeti egyenruháját, majd a menekülő civilek közé keveredve, együtt egy kilencéves árva kislánnyal meg egy fiatal nővel, magukat családnak vallva próbál hamis útlevéllel emigrálni, és menedékjogot szerezni Franciaországban. Miután minden szerencsésen elrendeződik, egy lerobbant Párizs-környéki lakótelepre kerülnek, még munkát is találnak, a vérontástól megcsömörlött férfi a lakótelepnek lesz a gondnoka, a nő pedig a szemközti panelházban elvállalja egy magatehetetlen férfi gondozását. A címszereplő Dheepan feleségét és két kislányát vesztette el a konfliktusban, de nem adta fel a reményt, hogy a múlt romjain is lehet emberhez méltó életet élni, és hogy előbb-utóbb mégiscsak igazi család lesz ebből az ő kényszer által összeverbuvált álcsaládjából.

Mert igyekezni nagyon igyekeznek. A kislányt rögtön be is íratják az iskolába, megtanítják kanállal enni, a fiatal nő fejkendőben jár-kel (a környéken főleg muzulmánok laknak), és megpróbál leszokni a Srí Lankán kötelező állandó mosolygásról. A férfi is mindent megtesz, hogy új lakóhelyükön befogadják őket, és hogy a sok megpróbáltatás után végre nyugalmas otthonra találjanak. Bár ahogyan – visszatérő jelenet – hosszasan kinéz az ablakon, már odaköltözéskor feltűnik neki: a szemközti panelház, amelynek lapos tetejét fegyveres testőrök biztosítják, egy dílerbanda „főhadiszállása”. Mintha a film első kétharmada nem is fikció volna, hanem dokumentum, olyan precíz realizmussal mutatja be a rendező az új környezethez görcsösen alkalmazkodni próbáló bevándorló család hétköznapjait. Csakhogy lassanként kiderül: a háború elől menekülők új lakóhelyükön megint csak háborúban, két egymással harcoló díler-banda frontvonalában találják magukat.

Bonyolítja a helyzetet, hogy ebben az álcsaládban van a három ember között nem kevés feszültség is. A véletlen által összehozott és egymásnak idegen embereknek meg kellene ismerniük egymást, és újra meg kellene tanulniuk az érzelmek nyelvét, hogy csakugyan tudjanak ezzel a helyzettel kezdeni valamit. Ami, persze, nem megy könnyen. Jóllehet a férfi úgy bánik a kislánnyal, mintha csakugyan édes gyermeke volna, a fiatalasszony – őt mintha az egyik fiatal drogdíler „egzotikuma” vonzaná – egyszerűen képtelen szerető és gondos anyaként viselkedni, és valóságos párjának elfogadni a neki ismeretlen tamil férfit. A kislány viszont, akiből nem ölt ki minden érzelmet az átélt társadalmi dráma, nagy igyekezettel próbálja belekényszeríteni a botcsinálta család másik két tagját az anya meg az apa egyáltalán nem könnyű szerepébe.

Ahogy sejteni lehet, az egykori katonai vezető csak időzített bomba, a film a látszólag lassú tempó ellenére is feltartóztathatatlanul sodródik a végkifejlet, a robbanás felé. A férfi hiába igyekszik távol tartani hármójuktól az ablakból figyelt díler bandát (egy alkalommal fehér csíkkal szórja fel, mintegy utolsó figyelmeztetésként, a két panelház közti területet), hiába próbálja a kábítószer-kereskedők világát hermetikusan elválasztani az övétől, az agresszió előbb-utóbb mégis betör ebbe az ő törékeny életükbe. Dheepan addig úgy gondolta, végleg eltemette a múltat, egyszer s mindenkorra leszámolt az „önfeláldozás hazáért” illúziójával. De amikor a fiatal nő vészhelyzetben segítségül hívja, egyszerre úgy érzi, az újra megtalált otthon, az általa elképzelt jövő került veszélybe.

Az addig seprűvel, tisztítószerekkel járó-kelő lakótelepi gondnok egyetlen pillanat alatt visszaváltozik gyilkoló-géppé, és a dzsungelháború több éves tapasztalatával megy neki, egy szál egyedül, a lakótelepi drogdílereknek. Igaz, az ő vak dühe nem a vadnyugati hős higgadtan puffogtató igazságérzete, hanem a bekattant hivatásos túlélőé. Vagy lehet, hogy ő az eszményi bevándorló, aki emberségével, szorgalmával és tehetségével fogja kihúzni – holmi buddhista Megváltó gyanánt – az európai civilizációt a csávából? Akárhogyan is, az áldokumentum a film utolsó harmadában átbillen thrillerbe. Ezzel felgyorsul a cselekmény, és lesz bőven izgalom is, az újra megtalált család témáját azonban, sajnos, elveszítjük. Innentől fogva a film irányt vált, és mintha a konvenció kitaposott útján menne tovább. Kár, a véletlen által összehozott három ember sorsa sokkal érdekesebb lett volna.

Dheepan – Egy menekült története (Dheepan) – francia, 2015. Rendezte és írta: Jacques Audiard. Kép: Éponine Momenceau. Zene: Nicolas Yaar. Szereplők: Jesuthasan Antonythasan (Dheepan), Kalieaswari Srinivasan (Yalini), Claudine Vinasithamby (Yllayaal), Vincent Rottiers (Brahim), Marc Zinga (Youssuf). Gyártó: Why Not / Page 114 / France 2 Cinema. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 109 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12467

Cikk értékelése:

szavazat: 66 átlag: 5.73