KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kedves Wendy

Nevelős Zoltán

Dear Wendy – dán-német-francia, 2005. Rendezte: Thomas Vinterberg. Írta: Lars von Trier. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Jamie Bell (Dick Dandelion), Bill Pullman (Krugsby), Michael Angarano (Freddie), Novella Nelson (Clarabelle). Gyártó: Nimbus Films / Lucky Punch / Zentropa. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 105 perc.

 

Nehéz ellenállni a csábításnak, hogy az író, Lars Von Trier révén a filmet a művész Amerika-trilógiájának összefüggésében vizsgáljuk, sőt akár a Dogville lábjegyzetének tekintsük. Ez azért is kézenfekvő, mert a Kedves Wendyt rendező Thomas Vinterberg életművéhez két eddigi nagyjátékfilmje, a Dogma 95 első filmjeként egekbe emelt Születésnap, illetve az Amerikában forgatott, a nézhetetlenségig „szerzői” fantáziakölteménye, A végső megoldás: a szerelem után még kevés a fogódzónk. A kezdő és az eddigi végpont ismeretében mindazonáltal máris meghúzhatunk egy párhuzamost Lars Von Trier utolsó tíz évének munkásságával, így egy afféle alternatív útvonalat kapunk a dán dogmától annak hetyke elhagyásán keresztül az Amerika-mítosz kommentálásáig. Trier mester kevésbé sziporkázó, de sokkal rokonszenvesebb tanítványának nem annyira az univerzális igényű világmagyarázat a célja, inkább a személyes lelki fejlődés vonatkozásában interpretálja a fegyverek által meghatározott kultúrát. Egy majdnem-díszlet bányászvárosban néhány fiatal lúzer a (csoportjuk által szigorúan szabályozott) fegyvermániában teljesedik ki, aztán a sok gyakorlás után persze – drámai kötelezettség – eljön az éleslövészet tragikus órája is. A Kedves Wendy aligha filozofikus-politikus mélységével jelent újdonságot, mert a fegyverek és az erőszak „tojás vagy a tyúk”-típusú viszonyának felvázolásán túl nem sokat mond, sokkal érdekesebb úgy nézni, mint egy újabb játékot az európai Amerika-képpel és a kedvelt filmes toposzokkal, egy afféle intellektualizáló spagettiwesternt, ami – a valóságtól nyilvánvalóan elrugaszkodva – éppoly őszinte élvezettel, mint őszinte fájdalommal mesél a meghiúsult álmokról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8638