KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Elizabethtown

Susánszky Iván

 

„Kellene végre valami igazán finom, könnyed romantikus vígjáték, amiben a fő humorforrás nem a főszereplők rendetlenkedő emésztése és szexuális élete. Hogy az emberek ne már mindig csak ezeket az illetlen filmeket nézzék a Ben Stillerrel” – gondolhatta Cameron Crowe egy homályosabb pillanatában, és leforgatta az Elizabethtownt. Aztán a Torontói Filmfesztiválon akkorát bukott vele, hogy még az őt szívből gyűlölő kollégák is őszinte sajnálkozással lapogatták a hátát.

Drew Baylor (Orlando Bloom ezúttal azt próbálja ki, mennyire megy neki a mély érzések hiteles eljátszása a sok elf, meg kalóz után – remélem olyan sok esélyt ezek után már nem kap) sportcipőket tervez. Sajnos a legújabb modellje több mint kilencszáz millió dollárral rövidítette meg a céget. Baylor természetesen repül, a karrierjének vége, és ha rajta múlik, az életének is. Mielőtt azonban pontot tenne a sztori végére (és mi egy erős tíz perc után némiképp elégedetten távozhatnánk a moziból), jön a hívás: apu meghalt, le kéne ugrani a szülővárosba elrendezni a temetést. Az – elsősorban önmagát – gyászoló fiú útközben összeismerkedik a bájos, csicseri, életvidám légikísérővel (Kirsten Dunst), akivel aztán szép lassan összemelegszenek. Formálódó románcuk közben betekintést nyerhetünk – immáron ezredszer – az amerikai kisvárosi lét alapvetően kicsinyes, unalmas és irritáló, de egyesek szerint valamiért roppant bájos világába is.

Az Elizabethtown (amit a rendező a torontói bukta után húsz perccel megrövidített) tényleg finom, könnyed, romantikus (és irdatlanul lassú) vígjáték lett, amiben a szerelmesek sokat beszélgetnek telefonon, a viccek pedig annyira szubtilisek és illendőek, hogy nagyon kell ügyelni, nehogy elszalasszunk egyet is. Crowe szerencsére rendes fickó, egyes poénokat többször is elsüt, megkönnyítve ezzel a dolgunkat. Tényleg nem hittem volna, hogy valaha ilyet leírok, de ha ez Ben Stiller iskola alternatívája, akkor én maradnék a hasmenéses poénoknál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8462