KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Háttér

Moszkva

Kelet-Európa, nulla év

Rubanova Irina

Filmgyártás, fordulat után

A Moszfilm stúdióóriás volt, a legnagyobb abban az országban, amelynek Szovjetunió volt a neve. Az éves szovjet filmtermésnek csaknem egyharmada itt készült. A filmgyártásnak ez a tömege 1990-ben és 1991-ben is megmaradt: 40 filmet forgattak. Ezt a 40 filmet tíz stúdióegyesülés készítette, amelyeket olyan ismert rendezők irányítottak, mint Julij Rajzman, Szergej Bondarcsuk, Vlagyimir Naumov, Georgij Danyelija, Vlagyimir Menysov, Szergej Szolovjov és mások. Néhány művészeti vezető: Rajzman, Bondarcsuk, Naumov, Szergej Koloszov (tévéfilmek egyesülése) már negyed évszázada „áll a vártán”. Még a Szovjetunió állami filmminisztériuma, a Goszkino nevezte ki őket; majd az ország filmes térképét radikálisan átalakító V. filmművészkongresszus (1986) után az egyesülések élére választással kerültek a vezetők, a jóvóhagyás pedig a Filmművész Szövetség Titkárságának a hatáskörébe tartozott. A művészeti vezetők így állami hivatalnokból társadalmi funkció betöltőivé váltak – állami fizetéssel (mellesleg igen szerénnyel). Csakhogy igen kétséges, hogy az ilyen változások gyökeresen átalakíthatták volna az orosz filmes gerontokrácia – az említett Bondarcsuk vagy Naumov gondolkodásmódját. A csinovnyikízlés régi sztereotípiái nem voltak idegenek néhány „ifjú titántól” sem, például a (Bondarcsuk után) második moszkvai Oscar-díjastól, Vlagyimir Menysovtól (Moszkva nem hisz a könnyeknek). Más újoncok viszont – Szolovjov, Karen Sahnazarov, a forgatókönyvíró Valentyin Csornih, a filmdramaturgok stúdióegyesülésének vezetője – a vezetésnek egy másik, produceri típusát tekintik ideálisnak.

Nemcsak a Moszfilmre, hanem általában a 80-as évek végének, kilencvenes évek elejének egész szovjet filmgyártására jellemző a produceri film iránti új és erős vonzódás. És innen már csak egyetlen lépés kell a független, nem intézményes filmkészítéshez. Megtették ezt a lépést. A volt totalitárius, de még szovjet ország területén megszületett és az erdőtűz sebességével terjedt el a független, államilag nem dotált filmgyártás. A Moszfilm elvesztette irányító-vezető szerepét. Negyven filmje rozzant kis teknőként vergődik a szövetkezeti filmek áradatában. A függetleneket többnyire nem az eredetiség jellemzi, vagy akár a szakmai színvonal. Talán az egyetlen alma-atai Katarzis stúdió (Kazahsztán) vállalja a nonkonform tevékenységét – folyamatosan a csőd határán egyensúlyozva. Ez a stúdió finanszírozott olyan bátor, szó szerint példa nélküli filmeket, mint amilyen a grúz Alekszandr Rehviasvili Közeledés vagy a litván Algimantis Puipa Jegy a Tadzs Mahalig című munkája. A Moszfilm a jelek szerint a peresztrojka öt éve alatt sem szánta rá magát, hogy belekóstoljon az újításba. A gyermek- és ifjúsági filmek Roan Bikov vezette stúdiójában debütált fiatalok tettek néhány tétova lépést ebbe az irányba, de a Moszfilmnél tartózkodóan fogadták ezt a tendenciát, Bikov pedig megalapította saját stúdióját, a 12 A-t, amely csak a gyártást illetően áll kapcsolatban a Moszfilmmel. A Moszfilm viszont suba alatt, minden nyílt deklaráció nélkül a hollywoodi utat választotta a maga számára, mind a preferált filmtípust, mind a szervezeti formákat tekintve.

A Moszfilmnek a függetlenek dinamizmusától és kezdeményezőkészségétől felbőszült alapító atyái több radikális kezdeményezésre szánták rá magukat. A legegyszerűbbel kezdték, de mint kiderült, ez a megoldás archetipikus a posztkommunista gondolkodást tekintve, a mágikus cselekvések fajtájából való: a Moszfilm stúdiót átkeresztelték Moszfilm konszernné. Vajon gyökeres változások következtek-e be ennek kapcsán a gyártás mennyiségében, szerkezetében, a finanszírozás forrásaiban? A szerkezetben, a filmgyártásban, a vezetői gárda összetételében semmilyen változás sem tapasztalható. Talán csak annyi történt, hogy szétvált az „alkotás” és a „gyártás”, és most két külön intézmény működik egy fedél alatt. Az alkotói részt „stúdióknak”, a gyártásit „műhelynek” nevezik. Ugyanígy volt korábban is. Csak a stúdiók és a műhelyek korábban egységes, a központtól, vagyis a minisztériumtól kapott feladat alapján dolgoztak. Most szerződéses viszonyra lépnek egymással.

A stúdióknak és műhelyeknek közös igazgatójuk van. A Moszfilmet 1987 óta Vlagyimir Dosztal rendező irányítja, aki hosszú évekig dolgozott másodrendezőként Bondarcsuk mellett. A szakma általában kompetensnek tartja filmgyártási ügyekben. Az sem kétséges, hogy Dosztal tevékeny, energikus vezető. Ezt bizonyítja az a két következő lépés is, amelyet a Moszfilm az ő kezdeményezésére és az ő irányításával tett meg. A Moszfilm konszern független vállalkozásnak nyilvánította önmagát, és leszögezte, hogy valamennyi termékének minden joga a konszernt illeti (a filmmel kapcsolatos szerzői jogokat nálunk nem védi törvény.) Az átalakulás lendülete annyira magával ragadta Dosztalt és csapatát, hogy valamiféle jogi salto mortalét hajtottak végre. A Moszfilm tulajdonává nyilvánítottak minden, valaha is itt készült filmet. Nem kis jövedelemre tettek például szert azzal, hogy különböző országok tévétársaságainak eladták a Patyomkin páncélost vagy a Ballada a katonárólt. Jóval többet kerestek ezzel, mint az aktuális filmtermeléssel.

1992 januárjáig, amikor megszűnt a Goszkino, a független Moszfilm konszern bevételeiből, filmjeinek eladásából és kölcsönzéséből, az általa megvásárolt külföldi (kizárólag amerikai) filmek kölcsönzéséből, bankhitelekből és állami dotációból (amelynek alapjai fölött a Goszkino rendelkezett) fedezte működését. Megszületett a kímélő rendszerű függetlenség, az államilag garantált függetlenség. Megoldatlan maradt a legfontosabb kérdés is: a tulajdonformáé. Nehéz lenne ma megmondani, kié a független konszern. Állami gazdája, a Goszkino hosszú életet kívánt neki, de a kollektíva nem tekinti magát a dicső emlékű megboldogult örökösének.

A Moszfilm úgy határozott, hogy részvénytársasággá alakul át. Ennek semmi akadálya, ám komoly belső veszélyeket rejt. A részvényesi státusra, vagyis a részvények birtoklására igényt tart mindenki – az alkotók is, a műhelyek dolgozói is. A Moszfilm 5000 alkalmazottjából 3500 a műhelyekben dolgozik. Így az ellenőrzést biztosító részvénypakett – ha a részvények kiadása most történik meg – nem a rendezők, színészek, forgatókönyvírók kezébe kerül, hanem a világosítók, öltöztetők és berendezők birtokába jut. Könnyen elképzelhető ezek után a Moszfilm jövőbeni programja. Már csak azért is, mert a Jelcin-Gajdar-kormány reformjainak kezdete óta a legolcsóbb film költségei is a tízszeresükre emelkedtek az 1990-es színvonalhoz képest! Akkor egy ilyen film 400-500 ezer rubelba került. Most legalább 5 millióra van szükség az elkészítéséhez. Hogy elkerülhető legyen az egész stúdió tevékenységének teljes kommercializálódása, és ezzel egyidejűleg sikerüljön megállítani a forgatások számának csökkenését, most, mikor ezek a sorok íródnak, a Moszfilm vezetősége a részvényesítés koncepciójának kialakításán dolgozik.

 

Weisz Györgyi fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=547