KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Másnap reggel

Tamás Amaryllis

Az öregedő, alkoholista színésznő személyisége, élete Tennessee Williams Az ifjúság édes madara című darabjában az ötvenes évek végén megrendítő emberi drámává formálódott, az őszinteség erejével nyűgözött le. Alexandra del Lago a kor reprezentánsaként mutatta fel az emberi lélek vibráló, lüktető sokszínűségét.

Lumet 1986-os, flancosan csillogó, műmondanivalóval felcicomázott, hasonló tematikájú filmje megítélhetetlen értékű rutinmunka – tökéletes színészekkel (Jane Fonda, Jeff Bridges, Raul Julia), tökéletes operatőrrel (Andrzej Bartkowiak), tökéletes sztorival. Jane Fonda alakításából azonban éppúgy, mint a laboratóriumlevegőt árasztó filmből, hiányzik az ízlés és kontroll, amit a néhány évvel ezelőtt nálunk járt Lumet oly fontosnak tartott. Hogy a Lee Strassberg nevelte színészek önelégedettséget fitogtató, mechanikussá merevült, álpszichologizáló játékát ismét megtelítse titkokkal. Sznob áldrámát, világfájdalmat és reménytelenséget sugalló rutinmunkát, színészi „fogásokat” látunk, pedig a „játszó társadalom” képviselőinek föladata, még mindig, megmutatni: „a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. A rendező mutatványos színházában a barokkos játszási mód „az avatatlant megnevetteti, a hozzáértőt csak bosszantja…” A színjáték legunalmasabb formája üres látványossággá süllyeszti egy színésznő dúsan kiteregetett, haszontalan kincseit, a míves varázslat és emberi fény odalett, a kötelességszerűen űzött mesterség feláldozódott a mechanizálódás oltárán, a szakmai tudás üresen járó gépezetté vált annak szeretete nélkül. Hogy mondja Arthur Miller? „A dráma célja magasabb tudatosság létrehozatala, nem pedig valami roham a közönség idegei és érzelmei ellen.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5438