KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Millecentenárium

Franciahon, az egyház legidősebb leánya

Ludassy Mária

Gallok és frankok. A francia nemzeti hagyomány filmjei.

A királypárti-katolikus történetírók még a XX. században is e valamikor a frank birodalom idején elnyert címet állítják szembe az „egy és oszthatatlan köztársaság” eszményével. A XVIII. században az osztályharc szinte fajelméleti megalapozást nyert: Sieyès abbé híres harmadik rendje a győztes gallok proklamációja, mely kiverni készül az országból a Galliát hajdan leigázó barbár frank hordát, azaz a francia arisztokráciát. A XIX. századi romantikus reakció sem késett a revanssal: a „modern” fajelmélet feltalálója, Gobineau gróf a germán-árja törzsek ellentámadásától reméli az elzsidósodott, azaz liberális-demokrata Európa megszabadítását a forradalmi Franciaország szellemi örökségétől. S midőn az elmúlt héten nagy csinadrattával megünnepelték Clovis frank király megkeresztelésének 1500 éves évfordulóját, az antiklerikális republikánus Francia Köztársaság kissé doktriner hívei tiltakoztak az ellen, hogy a demokratikus-forradalmi hagyományokkal oly igen ellentétesnek tűnő másfél évezred előtti eseményt az állami ünnep fényével vonják be. Ahogy a francia forradalom 200. évfordulóján is megjelentek olyan royalista művek, melyek az emberi jogok nyilatkozatát éppoly nemzetellenes aktusnak tekintették, mint a Vendée-i vérengzéseket, az utóbbi egyenesen a holocaust névvel illetik – jobbára olyan jobboldali történészek, akik a XX. századi holocaust tagadói. Talán e rövidke ismertető is érzékeltetheti, hogy a Charles Maurras, a katolikus-királypárti jobboldali radikalizmus illetve Vichy főideológusa által megfogalmazott „két Franciaország” elmélete – aholis a forradalom liberális-demokrata hagyományát felvállaló oldal képviseli az idegen, a zsidó-szabadkőműves, a nemzetellenes másik Franciaországot – máig is élő, s mindent túlélő hagyomány kontinensünk legrégibb demokráciájában.

A nálunk is ismert filmek általában a Maurras és az Action française (a királypárti-katolikus orgánum) által nemzetidegennek nevezett koncepciót képviselik, azaz a demokratikus-forradalmi, plebejus-nacionalista hagyományt, aholis a király és a klérus, az arisztokrácia és a zsoldoshadsereg az idegen és ellenséges erő, a nép meg egységes és oszthatatlan morális entitás, mint maga a köztársaság (legszebben Renoir Marseillaise-e). A postakocsi dekadens szépségű márkinője, aki a legőszintébb érzülettel bókol a megszökött majd a forradalmi tömeg által feltartóztatott király üres díszöltözéke előtt, ritka rokonszenves szereplője a forradalmi Franciaország hagyományát felvállaló filmművészetnek. Ahogyan – gondolom – a másik tradíció folytatására vállalkozó Vichy állam hivatalos alkotásaiban sem nagyon szerepelhetett az „Isten, Haza, Munka” jelszavai helyett a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” szentháromságát valló demokratikus forradalmár pozitív portréja.

A Nagy Károlyról szóló filmfolyam bájos egyvelege a mi Feszty-körképünkhöz hasonlatos történelemszemléletnek meg a „gloire française” frank birodalmi hódításokat a forradalmi hadsereg Valmy-i diadalával, XIV. Lajos költséges kiruccanásait Napoléon dicső hadjárataival összefűző színes, szélesvásznú nemzeti önmagasztalásnak. Ám túl azon a szomorú aktualitáson, hogy hódító háború során már Nagy Károly is megállt az Elbánál, itt vonván meg máig is visszavonhatatlanul az Európa nyugati és keleti felét elválasztó szocio-kulturális határvonalat, a legnagyobb frank uralkodó történetét elbeszélő filmben is tetten érhetjük a francia nemzetfogalomnak a Rajnától keletre eső népek nemzeteszményétől üdvösen különböző sajátosságát: az állampolgári egyenlőség már Charlemagne számára is létező, s alapvető fontosságú fogalom volt. Nem az számít az állampolgári (illetve kevésbé anakronisztikusan: a frank birodalomhoz való) lojalitásban, hogy frank vagy gall, szász vagy bajor, longobárd vagy spanyol vagy-é, hanem hogy hűséges alattvalója vagy a nemzetek fölötti politikai államalakulatnak, mely eképpen germán „tősgyökeres” ellenére is a római birodalom örököse.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=53