KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Snack Bar Budapest

Kövesdy Gábor

 

Tinto Brass nevét erotikus filmjei tették ismertté, ám akik e filmtől erotikát várnak, azok csalódni fognak. A meztelenség ugyanis egy sivár, kárhozatra ítélt világban jelenik meg; elmaradhatatlan betonépítmények, elhízott patkányok, erőszak és kegyetlenség ismerős szövetében. Posztmodern, barbár Róma járja haláltáncát, – nincs kultúra, nincs vágy, nincs érzelem. A pőreség, helyesebben a csupasz hús vágy- és érzelemmentes látványa természetesen nem lehet erotikus, nyilván nem is ez a cél. Inkább Pasolini utolsó írásait és a Salò...-ban kifejtett gondolatait idézi az emberi testek megalázó kisajátításáról. Az avatott néző joggal gyanakodhat, hogy itt egy filozofikus igényű szerzői filmről van szó. A puszta felmutatással azonban elfogy az invenció, – vagy talán közbeszól a producer... Figyelemreméltó, hogy ez az irányváltás nem az erotika átértelmezésével valósul meg, hanem egy hagyományos dramaturgiai megoldásokkal kibontott szimpla gengsztertörténet bevezetésével.

Egy másik film kezd peregni; a kegyetlenség és a sivárság örökkévalóságából leszállunk a mindennapos valóság szintjére. Innen kezdve nem a világról van szó, hanem a pénzről, innen kezdve a kegyetlen erőszak nem világállapot, hanem valamely egyéni cél elérésének az eszköze. Az addigi leíró, állapotrögzítő filmkészítést – ahol Brass nem magyaráz és nem indokol semmit – lélektani-realista oknyomozó módszer váltja fel. így az induló „szerzői” film fogyasztható termékké válik, igaz, ennek stílustörés, szerkezeti és dramaturgiai zavarosság az ára. Az immár vaskos közhellyé váló látnoki világvége, ennek ugyancsak közhelyekből építkező tárgyi, környezeti stilizációja, a megunhatatlan „storarós” ellenfények, a kötelezően kékre vett hideg világítás a második részben, ha lehet, még modorosabbnak hat. De lám, e felhígított Apokalipszis még mindig jól eladható. Úgy tűnik, a film, mely e pusztuló civilizáció egyik elsőszülött gyermeke, maga is haláltáncát járja fizetett siratóasszonyok hamis kórusára.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4164