KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Örökkön örökké

Vidovszky György

 

Ki tudja, a mesék vajon igaz történeteken alapulnak, vagy csak néhány fantáziadús elme szüleményei? E film alkotói a Hamupipőke-történet nyomába eredtek – saját képzeletük szárnyán. Velünk együtt a mese írói, a Grimm testvérek is csodálattal hallgatják az idősödő Hamupipőke (Jeanne Moreau) visszaemlékezéseit, az általunk ismert figurák „valóságos” tetteit. E film szerint minden sokkal hétköznapibb, egyszerűbb volt; az ő életükből ugyanis hiányoztak azok a mesés fordulatok, túlzások, amelyeket a Grimm testvérek papírra vetettek.

Ne áltassuk magunkat: a film alkotói új mesét írtak – igaz, a mesevilágtól idegen motívumokkal. Hamupipőke, alias Danielle (Drew Barrymore) távol áll szendeségben, szelídségben, elesettségben irodalmi másától: talpraesett, kissé modortalan, inkább kedves, mint szép és felvilágosultan jó szívű. Kedvenc olvasmánya Morus Tamás Utópiája, amiből kedvére idézget is (!) a feudális csökevény-hercegnek. Mostohaanyja „alapjáraton” nem gonosz, mindössze – érthető módon – saját lányait jobban menedzseli, mint beboldogult férje árva csemetéjét. Danielle és a királyfi szerelme több lépcsős, konfliktusokkal terhes, átpszichologizált folyamat. De! A történet mégis szétfeszíti ezeket a – különben szellemes – átértelmezéseket, a mesét mégsem lehetett lefordítani az élet nyelvére. A film eleinte észrevétlenül adagolja a hollywoodi mesékbe illő elemeket, a végéhez közeledve viszont már szinte kizárólag a csodás fordulatok, az igazságszolgáltatás bódító romantikája működteti a cselekményt. A film legviccesebb, ugyanakkor legellentmondásosabb figurája kétség kívül Leonardo da Vinci, aki személyével a történet valóságosságát sugallja, tetteivel viszont a meseszerűséget erősíti – szívmelengető bájjal. A mostohaanyát megformáló Anjelica Huston játéka talán a legélvezetesebb pillanatait nyújtja ennek a „kétéltű” filmnek, amiről talán azt a legnehezebb eldönteni, kinek is szól: koraérett gyerekeknek vagy gyermeki lelkű felnőtteknek. Az azért biztató, hogy nem olyan könnyű megfosztani minket a meséktől; a Hamupipőke, úgy tűnik, minden igyekezet ellenére örökkön örökké mese marad…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3973