KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az élet egy füttyszó

Pohl Péter

 

A szabadság és más, mélyen elnyomott szó, mint szex, hamis erkölcs, opportunizmus hallatán ájultan aláhanyatló kubai járókelők – a politikai parabolától a groteszk szatíráig sokféle megoldás kínálkozik az efféle bizarr jelenetekkel zavart keltő filmre. Szerencsére egyikről sincs szó: Az élet egy füttyszó jól kiszámítható esetlegességgel egymás mellé komponált mozaikkockái nem az értelem, hanem az érzelem, nem a társadalomrajz, hanem a sorsvonalak belső logikája szerint kerülnek egymás mellé. Mintha Truffaut a hatvanas években godard-i esszéfilmet forgatott volna. Anyátlanság és apátlanság, szerelem és művészet, bűntudat és felszabadultság, mindez a fátum-dramaturgia kezében, ahol a szálak előbb összekuszálódnak, hogy aztán, éppen a Sors erejét bizonyítandó, minden és mindenki a helyére kerüljön. Ravasz. Felborítani a világot – csak azért, hogy helyre lehessen állítani. Persze valamennyi történet így működik, csakhogy ebben a filmben nem a hősök irányítják a cselekményt. Kiszolgáltatottak – méghozzá szó szerint – a Jóistennek, akivel egy szomorú arcú lány azonosítja magát, hogy ily módon hol az óceán partján üldögélve, hol a víz alatt bugyborékolva kommentálja és irányítsa a Sors – meg a film – hű narrátoraként az eseményeket. S hogy miért teszi ezt? Mert szereti ezeket az embereket. A film szereplőit a szeretet – pontosabban a Szeretet – vezeti egymáshoz.

S hogy a film a szereplők mellett a néző szívébe is szeretet lop, az – a Jóistenen kívül – Fernando Pérez rendezőnek köszönhető, aki e játékos dramaturgiát emlékezetes karakterekkel, helyzetekkel, képekkel teszi tartalmassá. Mivel megfosztja történetét a hagyományos elbeszélés dinamikus lehetőségeitől, szereplői könnyen a sorspéldázat testetlen szócsöveivé válhatnának. Ezzel szemben a régi traumájával kínlódó asszony, a siker kapujába érkezett gyönyörűséges balerina, valamint egy váratlanul az égből ölébe hulló szerelem (a lány hőlégballonon érkezik) és az anyja (akit egyébként Cubának hívnak) fájó emléke között választani kényszerülő jóképű mulatt férfi sorsa nemcsak titokzatos árvaságuk és egymáshoz tartozásuk metszéspontjában válik érdekessé, hanem önmagában is az. Miközben a Nagy Összefüggés jegyében történik minden, a részletek is a teljesség gazdagságát hordozzák. Így tér ki ez a különös film mindenfajta elvárás elől: ha filozófián kapjuk, máris viccelődni kezd, az épülő modellt váratlan epizód zúzza szét, az elvont konstrukcióba melodráma ékelődik, ugyanakkor a melodráma ezen az elvonatkoztatott szinten teljesedik be. Az élet egy füttyszó mindenekelőtt szabad film. – S lám, a rendező állva marad a havannai emberek forgatagában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2904