KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Diabolus Digitalis

N. N.

A Sátán és a számítógépes játékok.

 

Mivel a kompjúterjátékok mindig is erősen vonzódtak a fantasztikus világokhoz, ezért a filmekkel szemben megőrizték, mi több előszeretettel alkalmazták a látványos képi megoldásokat lehetővé tevő, ugyanakkor a játékost nehezebbnél nehezebb fizikai és szellemi akadályok elé állító mitikus pokolra szállás sablonokat. Az egyik legkorábbi „pokoljátékban”, a nyolcvanas évek közepén készült Mr. Mephistoban kalandor hősünkkel az alvilág mélyére kellett aláereszkednünk. Az egyre rémisztőbb pokolbéli bugyroknak a játékban egyre nehezebb pályák feleltek meg, ahol mozgó platformokon, tüzes gödrökön, feneketlen szakadékokon kellett átugrálnunk, démonokon, szörnyetegeken kellett átvergődnünk. A pokol térszervezésének alapvető paradoxonja, vagyis az a tény, hogy egy horizontális kiterjedésében illogikus, áttekinthetetlen világ vertikálisan logikus, hierarchikusan elrendezett szintekre tagolódik, a számítógépes szerepjátékoknak is jellegzetessége. Ezekben a programokban gyakori motívum a bolyongás a sok emeletes földalatti katakombákban: a hősök a végtelen labirintusokat járva sosem tudhatják, melyik szegletből leselkedik rájuk váratlan veszély, abban azonban biztosak lehetnek, hogy lefelé haladva egyre erősebb szörnyetegek, egyre ördögibb kihívások várják őket.

A szerepjátékok efféle kisebb álpoklaival szemben a „valódi” alvilág volt a helyszíne a Hell című CD-játéknak, amely a diabolikus és cybermotívumok különös ötvöződését mutatja: a közeli jövőben játszódó történetben misztikus körülmények között eltűnt embertársaink után nyomozva jutunk az alvilág kapujához.

Az egyik legjobban és legironikusabban kidolgozott Sátán figurával a The Pawnban találkozhattunk. A program a nyolcvanas években virágzó szöveges kalandjátékok műfajába tartozott: a különböző logikai feladatok megoldására építő programban a játékos begépelt mondatokkal irányíthatta a szereplőt, a történetet pedig gyönyörű, festményszerű állóképek illusztrálták. A The Pawnban képzeletbeli világba cseppentünk, innen kellett visszatérnünk a valóságba: ehhez a játék végén – persze csak némi ellenszolgáltatás fejében – maga a Sátán nyújtott segítő kezet. Miután meglátogattuk Lucifert a pokolban, hosszas és elmélyült diskurzust folytathattunk vele: elfilozofálhattunk az élet értelméről, a múlt és a jövő titkairól, részletesen kikérdezhettük őt a játékban felbukkant egyes szereplőkről, sőt, akár önmagunkról is.

A számítógépes játékokban csak elvétve találkozunk olyan Luciferekkel, akik az evilágban ténykednek: kivételt jelent a goethei történet által inspirált Faust. Ebben a francia fejlesztésű programban a címszereplő egy öreg vidámpark-tulajdonos, akit egy szép napon egy Mephistopheles nevű különös alak látogat meg. A vidámpark sajátosan absztrakt díszleteivel, idő, tér, hang és látványtorzító hatásaival mindig is egyfajta átmeneti zóna volt az evilág és a túlvilág között (nem csak az irodalomban és a filmművészetben, hanem talán a valóságban is), s a játék pont erre épiti történetét: a számítógépe előtt ülő játékos-látogató a játékmester-narrátor Mephistopheles ténykedésének köszönhetően megfejtendő titkokkal teli, álomszerű világban indul különös szellemvasút-túrára.

Lucifer tehát nemcsak a horrorfilmeknek, hanem a játékoknak is kedvelt szereplője: s habár ezek a programok sokkal szelídebb ördögképet festenek, mint a filmek, és nem is igen igyekeznek megragadni a diabolikus témákban rejlő spirituális tartalmat, mégis jól bizonyítják, hogy a Sátán birodalmának határait bizony már jó ideje kiterjesztette a digitális világra is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2831