KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Extrémek

Békés Pál

 

Igazi féldioptriás film. Körülbelül ennyit romlik a szeme annak, aki végignézi a technodiszkók fénylüktetését és a narkómámor generálta belső villódzást valóság(?)hűen vászonra vibráló filmet, a Trainspotting életérzetének új, a szó legszorosabb értelmében szemkápráztató operatőrmunkával készült, holland változatát.

A nagyvárosba került fiatal pár, Jacqueline és Martijn mintha a régi és az új kábítószer-kultúra képviselői volnának.

Martijn hosszú hajával, befelé forduló, marihuána-termesztő szelídségével már-már archaikus bájt áraszt – akárha a hatvanas évek békebeli hippijei reinkarnálódnának benne. És miért is ne? Életkorát tekintve a woodstocki fesztivál idején foganhatott.

Párja, Jacqueline sokkal nyitottabb, nem marad érintetlen a nagyvárosi élet szubkulturális jelenségeitől. Amikor a titokzatos JP vacsorázni hívja, majd felajánlja, hogy beszállhat az anyagkereskedelembe, igent mond, és azonmód elmerül a diszkóvilág technozene- és narkótéboly korbácsolta veszedelmes hullámaiban. Megpróbálja kiharcolni helyét a szép új világban, és két frissen szerzett barátnőjével diszkóelőadóként érvényesülni, ám DD (Dudi) és Yoyo (Jojó) kigolyózzák a csapatból és duettként didiznek és jojóznak be a népszerűség révébe, míg Jacqueline-nak marad a pitiáner dealerkedés, és a lassanként életveszélyessé váló evickélés a nálánál több kaliberrel nagyobb dealerek összecsapásai közepette, ráadásul JP fenyegető erőszakoskodását is el kell viselnie.

A városszéli hangárdiszkó végvidékén egyébként természetes egyszerűséggel lebonyolított generációváltás szemtanúi is lehetünk: Didinek egy bizonyos DJ Cowboy, avagy western jelmezben riszáló macho lemezlovas-sztár tanítja meg a szakma csínját-bínját természetben kínált és elfogadott szolgáltatások fejében, s amikor Didi kinő pártfogója keze alól, magától értetődő módon taszítja le oktatóját a lemezpult trónjáról, s tegnapi hívei éppily magától értetődően verik véresre az idejétmúlt disc-jockeyt, szilánkokra tiporván lemezeit. Az erőszak itt oly természetes, mint a levegővétel és a kokain.

Happy end nincs? – kérdezte valaha az Illés együttes. – De van! – felelte rá nyomban ugyancsak az Illés együttes.

Martijn nem hagyja elkallódni szerelmét. Elsírja bánatát egy csapat kokókánkánt járó kölyöknek, akik megértést tanúsítanak, felhorgadnak és új barátjuk iránti szimpátiatüntetés gyanánt a friss gyilkosságból visszatérő JP-t jó alaposan agyonverik.

A fiatal pár megszabadulván a lidércnyomástól szökellve szalad az antivilágbeli, zöldellő marihuánamezők felé.

Az Extrémeknek jó esélye van arra, hogy a Trainspotting által kiváltott divat hullámain hajózva szintén kultikus mozivá váljon. Aki sokszor szándékszik megnézni, feltétlenül keresse fel szemorvosát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1568