KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Éter

Quinta essentia

Pörös Géza

Krzysztof Zanussi filmjei a bennünk lévő jóról és rosszról, az isteni és a sátáni princípium véget nem érő küzdelméről szólnak.

 

Az egykor fizikusnak, majd filozófusnak is tanult rendező régebbi munkáiban gyakran választott hőséül a tudás és a hit dilemmáival küszködő tudósokat (Közjáték, Illumináció, Imperatívusz). S most megint itt van előttünk egy középkorú, ránézésre rokonszenvesnek tűnő lengyel orvos, aki megszállottan kutatja az éter felhasználásának lehetőségeit. Idealista elődeivel szemben tőről metszett materialistaként ő annak a közkeletű és agresszív téveszmének – lásd szcientizmus – a foglya, mely szerint a tudomány előtt nem lehetnek korlátok, a kísérletezés szabadságát az erkölcs sem korlátozhatja.

1912-ben vagyunk, az orosz megszállás alatt lévő Podóliában, ahol doktorunk egy derűs nyári napon megpróbálja elcsábítani az előkelő családból való Małgosiát, ám miután a kisasszony nem hagyja magát, erőszakhoz folyamodik, éterrel elkábítja, majd megijedve attól, hogy a lány nem mutat életjeleket, kétségbeesetten menekülni próbál. Elfogják, halálra ítélik, de a legutolsó pillanatban a cár váratlanul megkegyelmez neki és élethosszig tartó szibériai kényszermunkára ítélik. A főcím alatt az evilági rész metafórájaként Hans Memling 1437-ben festett Utolsó ítéletének pokolvízióját látjuk, majd a triptichon második részében, a nyilvános történetben a doktort máris az Osztrák-Magyar Monarchia egyik galíciai erődjében találjuk, ahol a léha és cinikus parancsnok a katonaorvosi feladatok mellett a tiszti bordély felügyeletével bízza meg. Az orvos azonban nem éri be ennyivel, engedélyt kér az éterrel kapcsolatos kísérletezésekre, mivel a gáz páratlan eszköz lehet a fájdalom megszüntetésére, az emléknyomok törlésére éppúgy, mint szabad akaratuk megtörésére. A doktor a hely speciális igényeiről sem feledkezett meg, a szer segítségével az ember állati ösztönei felszabadulnak a gátlások alól s a páciens valóságos vadállattá válik.

Zanussi régi tudósai őszinték és becsületesek voltak, az Éter orvosa viszont úgy hazudik, mint a vízfolyás, nem átallja eddigi kalandos sorsát a hippokratészi eskühöz való ragaszkodásával magyarázni. Bűntudata nincs, ha kell, csecsemőt öl, kémkedik, álpappal üzletel. „Semmi se szent!” – mondja egyszer az álpapnak. De ne mulasszuk el feltenni a kérdést: miért kapott doktorunk kegyelmet, és hogy tudott megmenekülni? Ezekre ad választ a film harmadik, metafizikai része, a titkos történet, amelyből megtudjuk, hogy még a cári siralomházban meglátogatta őt egy zsakettet és cilindert viselő titokzatos úr, Ziemski bíró, aki fausti alkut ajánl neki: megtarthatja az életét, ha cserébe odaadja a lelkét. Csakhogy az ateista orvosnak az élet önmagában nem érték – ugyan mi jó lenne a szibériai kényszermunkában? – ő hatalmat, legalább egy ember feletti hatalmat kér a fensőbbség urától. A vásárral mindketten jól járnak, az orvos egy ideig kutathat, a titokzatos úr pedig újabb sikert könyvelhet el magának. Az orvos kérdésére ugyanis – kicsoda is maga voltaképpen? – akként válaszol, hogy „valaki, akinek a létezésében maga nem hisz. A maga nézetét, miszerint én nem létezem, ma milliók osztják. Ez az én sikerem.”

A filmben csupán egyetlen lény van, akitől a titokzatos idegen határozottan óvja az orvost, ez pedig a história elejéről ismert Małgorzata, aki az elmegyógyintézet ápoltja, egyszersmind a főhős elfojtott lelkiismerete. Az orvos attól fél, hogy a bűnös múltra fény derül, ezért erőszakos hipnózissal kitörli a lány tudatából ama bizonyos nyári nap emlékeit. Małgorzata a megbocsátó és önzetlen szeretetet hirdeti, találkozásukkor az orvos homlokára keresztet rajzol. (A rendező korábbi filmjeiben is a gyengék vagy betegek hordozták a szentséget.) Nem véletlen, hogy a titkos történet záró részében, a színlelt kivégzés procedúrája alatt végig Małgorzatát halljuk, aki a Miatyánkot imádkozza suttogva, de elnémíthatatlanul. Értsük ezt úgy, hogy az igazi hit, a tiszta lélek az egyetlen erő a romlással szemben? Ezt a feltételezést erősíti a filmben rendszeresen felhangzó megváltás-zene, Wagner Parsifaljának néhány részlete. A kivégzési színjátékról elfelé menet a zavarban lévő orvos meg is kérdi urától, hogy „és most mi lesz?” – „Jobb, ha nem kérdezed” – hangzik a kissé tétova válasz. Ekkor az orvos megáll, hátra marad, felénk fordul, belenéz a kamerába és elmosolyodik. Vajon azért néz velünk cinkosan össze, mert így akarja jelezni, hogy voltaképpen ő az igazi konspirátor, ő jár túl jótevője eszén és nem fordítva? Krzysztof Zanussi a gondolkodás szenvedélyét ezúttal is az elemzés fegyelmének rendeli alá, könnyelmű reményekkel nem bíztat.

 

ÉTER (Eter) – lengyel-olasz-ukrán-magyar, 2018. Írta és rendezte: Krzysztof Zanussi. Kép: Piotr Niemyjski. Szereplők: Jacek Poniedziałek (Orvos), László Zsolt (Ziemski bíró), Andrzej Chyra (Parancsnok), Ostap Vakuliuk (Tarasz), Maria Riaboshapka ( Małgorzata ), Gyártó: Tor / BielleRe /Revolver / Laokoon / Interfilm / Uljana Kim. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 112 p


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/06 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14120