KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Fedőneve: Donnie Brasco

Pápai Zsolt

Donnie Brasco – amerikai, 1997. Rendezte: Mike Newell. Szereplők: Johnny Depp, Al Pacino, Michael Madsen. Forgalmazó: Sony Pictures Home Entertainment. 121 perc.

 

Azoknak, akik netán azt hitték, hogy a Ponyvaregény után már nem lehet gengszterfilmet forgatni, illetve csak olyat lehet, ami szellemtelenül és szolgaian újrajátssza Tarantinót (Leszámolás Denverben), netán terméketlenül klasszicizál és ötlettelenül a múltba réved (Amerikai gengszter), Mike Newell rendező adott, ha nem is sistergős, de hatásos választ, 1997-ben. Newell és forgatókönyvírója, Paul Attanasio meggyőzően bizonyította a gengszterműfaj életképességét és vitalitását az ezredfordulóhoz közeledve, kapcsolódva is Tarantinóhoz, de el is oldódva tőle.

A Fedőneve: Donnie Brasco megtörtént eseményeket dolgoz fel, a hetvenes években New Yorkot uraló egyik maffiacsalád, a Bonannók közé beépült FBI-ügynök, Joseph D. Pistone (Johnny Depp) öngyilkos küldetéséről, és a család B-ligás tagjával, Leftyvel (Al Pacino) kötött barátságáról mesél. A film leleménye, hogy ügyesen keveri a nosztalgikusabb (klasszikus–modern) megközelítést a Tarantino-tapintású posztmodern gengsztermesék elemeivel: hatásosan egyesíti a hetvenes évek lúzer-bűnözőket felléptető alvilági történeteinek (Aljas utcák, Eddie Coyle barátai, Ujjak) bumfordi báját a mélységet, komplexitást imitáló posztmodern filmek „felületesztétikájával” (Gelencsér Gábor kifejezése). A Donnie Brascóban a felületesztétika nem csak azt jelenti, hogy a sokszor terméketlennek tűnő fecsegés uralja a filmet, hanem azt is, hogy Newell következetesen kiiktatja a gengszterműfajban kezdetektől – tehát a harmincas évektől – hangsúlyos verbális és vizuális metaforákat. Hogy mennyire, azt Lefty vadállatokról szóló természetfilmek iránti rajongása ragyogóan szemlélteti. A motívum ugyanis kínálja magát a klasszikus gengszterethosz kortársi – illetve posztmodernkori – kommentárjához, kritikájához, a rendező azonban mintegy dokumentumelemként, rétegzett jelentések nélkül használja, egyszerűen csak Lefty szellemi–lelki igénytelenségének bemutatása végett.

A Donnie Brasco izgalmasságát azonban végső soron nem a klasszikus–modern és a posztmodern gengsztermozik jellegzetes megoldásainak az összeturmixolása adja. Hanem a posztmodern gesztusok visszaklasszicizálása: a felületesztétika szép lassan – legkésőbb a játékidő utolsó negyedére – mégis csak mélységet nyer, és a film megrendítő drámává alakul árulásról és hűségről, önazonosságról és meghasonlásról.

Extrák: Audiokommentár a rendező közreműködésével, dokumentumfilm Pistone missziójáról, werkfilm, kimaradt jelenetek (akár audiokommentárral), filmográfiák, képgaléria.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13872