KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Sztálin halála

Huber Zoltán

The Death of Stalin – amerikai, 2017. Rendezte: Armando Ianucci. Írta: Fabien Nury. Kép: Zac Nicholson. Zene: Christopher Willis. Szereplők: Andrea Riseborough (Szvetlana), Jason Isaacs (Zsukov), Olga Kurylenko (Maria), Steve Buscemi (Hruscsov), Rupert Friend (Vaszilij). Gyártó: Main Journey / TitleMedia / Free Range Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 106 perc.

 

Ha egy politikai szatíra kiveri az illetékes szerveknél a biztosítékot, biztosak lehetünk benne, hogy az alkotók célba találtak. Bár az orosz hatóságok a Sztálin halála utáni zavaros idők ironikus továbbgondolásával kapcsolatban oroszellenességet emlegettek, az érzékeny reakciók oka nyilván más. Az alelnök zseniális szériájával világhírűvé vált Armando Iannucci korábban már többször bizonyította, tökéletesen átlátja a politika működését és képes hatásosan karikírozni a hatalom abszurd logikáját.

A képlet most annyiban módosul, hogy az író-rendező a parlamentáris demokrácia fiktív figurái helyett a történelemhez nyúl, ráadásul rögtön egy szörnyű diktatúra mélyére ereszkedve mesél a rendszer mély romlottságáról. Ha valaki fellapozza a történelemkönyveket, a szovjet generalisszimusz agyvérzésének és utódlásának körülményei már önmagukban annyira bizarrak, hogy az alkotóknak túl sokat nem is kellett hozzákölteniük a morbid parabolájukhoz. Nem az elnyomás és a terror borzalmas korszakából születik vicc, hanem a görcsös hatalomvágyból és az alattomos manipulációkból, ami a sztálini ötvenes évek kontextusában dermesztően groteszk látleletet eredményez. Az áhított csúcsra vezető út lelketlen taktikázással és hitvány megalkuvásokkal van kikövezve, a ránk váró fordulatoknál csak a figurák aljasságai vérfagyasztóbbak. Iannucci a vaskosabb kontraszt kedvéért szemet gyönyörködtető környezetbe helyezi az aljas játszmát, a sztori őrült tempót diktál és fantasztikus színészgárda szórja a poénokat. A szurokfekete bohózat hatalmas fegyverténye, hogy a rettenet képébe röhögve leplezi le a paranoia és szervilizmus kínos ellentmondásait. Nemcsak rendkívül szórakoztató, de példaértékű az alkotói hozzáállás, mert minél elnyomóbb a hatalom, annál kevésbé tudja elviselni, ha kigúnyolják. A nevetés ugyanis mindig oldja a félelmet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13597