KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

68 lepedő

Sepsi László

68 Kill – amerikai, 2017. Rendezte és írta: Trent Haaga. Kép: Needham B. Smith. Zene: James Griffiths és Haim Frank Ilfman. Szereplők: Matthew Gray Gubler (Chip), AnnaLynne McCord (Liza), Alisha Boe (Violet), Sam Eidson (Dwayne). Gyártó: Snowfort Pictures / AMP. Forgalmazó: Cinenuovo. Feliratos. 93 perc.

 

Mint minden valamirevaló exploitation, a Trománál edződött Trent Haaga filmje kaján érzéketlenséggel tenyerel bele egy korának közéletét izgalomban tartó botránytémába. Miközben az elmúlt évet a napvilágra került szexuális zaklatások híre és a Szolgálólány meséjének világsikere utalta, a 68 lepedő vérbő fekete komédiát kreál a filléres neo-noirok egyik kedvenc témájából, jelesül egy femme fatale biztatására végrehajtott, majd természetesen félrement rablásból. Ez nem volna különösebben meglepő húzás, ám a Bryan Smith azonos című kisregényét adaptáló forgatókönyvben minden nőnemű lény femme fatale, és a nemek közti viszony leginkább a hadiállapot fogalmával írható le, ahogy az alapvető fegyvernemek a szex, a pénz és a machete.

A 68 lepedő tutyimutyi főhősének – aki afféle átmenet a klasszikus noirok bűnbe csábult kisemberei és a kilencvenes évek slackerjei között – legfőbb jellemhibája, hogy képtelen nemet mondani a nőknek. Ám mielőtt a történet soviniszta tanmesévé silányulna a tökénél fogva rángott szegény fehér férfiról, Haaga a klasszikus Troma-receptet követve annyi perverz véglénnyel zsúfolja teli filmjét, hogy a kirajzolódó világban a manipulatív vérszomj a nőalakok részéről nem valamiféle természetbeli adottságnak, hanem az egyetlen lehetséges túlélési stratégiának tűnik. Mindezzel együtt a fókusz mindvégig a huszonéves tökfilkón marad, akinek ki kell lépnie kényelmes passzivitásából, ha túl akarja élni a címben jelzett 68 lepedőre fenekedő rosszarcúak ostromát: jellemző a film punkos politikai inkorrektségére, hogy eszmélését az érzékelteti, hogy elkezd női ruhát hordani. Miként a trash-szellemiségben fogant műveknél lenni szokott, a 68 lepedőnek is gondjai akadnak azzal, hogyan töltse ki a két extravagáns mészárlás közti játékidőt, de amikor újra megtalálja a ritmust és belelendül a kaszabolásba, felelőtlenül szórakoztató néznivaló.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13521