KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az utolsó szolgálat

Pápai Zsolt

The Last Detail – amerikai, 1973. Rendezte: Hal Ashby. Szereplők: Jack Nicholson, Otis Young, Randy Quaid. Forgalmazó: Sony. 99 perc.

A hatvanas-hetvenes évek amerikai filmjében kevés alkotó volt képes olyan bravúrosan tükröztetni a klasszikus hollywoodi hurráoptimizmust és annak kritikáját, mint Hal Ashby. Így tett a buddy movie, road movie és férfimelodráma háromszögébe helyezhető Az utolsó szolgálatban is, amelyben két tengerészgyalogosnak (Jack Nicholson és Otis Young) börtönbe kell kísérnie a negyven dollár ellopása miatt a hadbíróság által nyolc év börtönre ítélt társukat, az éretlen, infantilis Meadowst (Randy Quaid). A nyers stílusú, de érző szívű katonák fordulatos kalandtúrává változtatják az utazást rabjuk számára, aki egy hét leforgása alatt megízleli az élet korábban általa egyáltalán nem ismert édességeit.

Miként az egy évvel előtte készült, ritka kiváló Harold és Maude, Ashby ezen munkája is rendhagyó beavatástörténet. Szépen megférnek benne a hétköznapiságukban is érdekes pillanatok (játszódjanak jégpályán, buszon vagy a világ legjobb szendvicsét adó büfében) és az extrémebb szituációk (bizarr szektaszeánsz az önjelölt próféta jelenlétében, férfivé avatás a vendégmarasztaló kuplerájban), de legyenek a bemutatott helyzetek bármily humorosak sokszor, Ashby sírva vígad. Hiszen egy olyan országról beszél, ahol negyven dollár ellopása nyolc év börtönt ér.

A társadalombírálat nem csak az alapszituációba van belekódolva, hanem a jelenetek kivitelezésén is látszik. Kevés dermesztőbb buddy movie-t ismer Hollywood története, Az utolsó szolgálat fagyos, libabőrös mozi, amelyben a legderűsebb pillanatok katarzisát is rendre meggyengíti a kolorlokál. Járjunk külsőben vagy belsőben – utcán, parkban, bárban, hotelszobában –, a színek tompák, a miliő elnyűtt, az enteriőr roskatag: Michael Chapman kamerája már-már dokustílusban mutatja be a traumái nyomán kifakult és megroggyant Államokat. A belsőkben is szinte párállik a lehelet, míg a külsőkben – ha vannak – a szemhatárt tágító totálok is inkább a hősökre zárják, mintsem rájuk nyitják a világot (lásd például minden idők legnyomorultabb kerti partiját a zárlatban).

Mi a jobb? A lét izgalmasságát nem ismerve vonulni ki a világból, vagy az élet örömeit siratva kivonódni onnan? A börtönévek túlélésének az esélye nyilván akkor nagyobb, ha az elítélt nem tudja, hogy mit veszít. De mit ér a túlélés, ha nincs miért élni? Míg Meadows a film elején közönyösen veszi tudomásul szabadságának brutális megvonását, az utazás végére tudatosul benne annak a veszteségnek a mértéke, amit elítélése nyomán a jövőben el kell szenvednie. Nem véletlenül próbál a zárlatban megszökni őrzői elől, illetve nem véletlen, hogy csak ekkor próbál szökni. Próbálkozik, de sikertelenül – Ashby a boldogtalan véggel azt sugallja, hogy a fiú rosszul járt a boldogságtúrával. Mindez már nem egyszerűen társadalomtudatos, hanem kemény ideológiakritikai gesztus: a hollywoodi film boldogságmitológiájának érvényességét vitatja.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13468