KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hét nővér

Roboz Gábor

Seven Sisters – amerikai-angol-belga-francia, 2017. Rendezte: Tommy Wirkola. Írta: Max Botkin és Kerry Williamson. Kép: José David Montero. Zene: Christian Wibe. Szereplők: Noomi Rapace (Settman), Glenn Close (Cayman), Willem Dafoe (Terrence). Gyártó: Nexus Factory. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Szinkronizált. 123 perc.

Manapság a zsánerfilmrajongók többsége összeteszi a két kezét, ha eredeti forgatókönyvből készült műfaji produkció kerül moziba, az pedig már szinte gyanús, ha az alapötlet is jól hangzik, és a rendező is bizonyított már valamilyen kultuszfilmmel. A közeljövőben játszódó Hét nővér világának kormánya drasztikus születésszabályozással lép fel a túlnépesedéssel szemben, egy leleményes nagypapának azonban sikerül kicseleznie a rendszert: úgy rejti el a társadalom elől az ölébe pottyant hetesikreket, hogy csak egyenként engedi ki őket az utcára. A címszereplőknek (Noomi Rapace) egészen addig sikerül fenntartaniuk sajátos életmódjukat, amíg az egyikük el nem tűnik, így hatan kénytelenek nyomozásba kezdeni közös identitásuk álcája alatt.

Rokonszenvesen merész lépés egy alkotótól, ha teljesen hátat fordít korábban már tökélyre vitt megközelítésmódjának: a Náci zombikkal befutott Tommy Wirkola hatodik nagyjátékfilmjében karrierje során először mellőzi a humort, ugyanakkor a produkció egyetlen igazi rejtélye pont az, hogy miért a Botkin–Williamson duó forgatókönyve késztette a norvég rendezőt pálfordulásra. A disztópikus világot csak díszletnek használó krimi cselekményét még nagy jóindulattal sem lehetne szövevényesnek nevezni, és a papírnál is vékonyabb karakterek végképp egyértelműsítik, hogy csak hangzásra jó az alapötlet. Semmi sem tudja elterelni a figyelmet arról, hogy szimpla bérmunkát látunk, amelyben nyoma sincs a Wirkola korábbi munkáit jellemző szenvedélyességnek: a két hosszú óráig tartó produkcióban tényleg csak azok találhatnak örömet, akik odavannak Rapace látványáért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13454