KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ida

Varga Balázs

Ida – lengyel, 2013. Rendezte: Pawel Pawlikowski. Írta: Rebecca Lenkiewicz. Kép: Ryszard Lenczewski. Zene: Kristian Eidnes Andersen. Szereplők: Agata Trzebuchowska (Ida), Agata Kulesza (Wanda), Joanna Kulig (énekes), Jerzy Trela (Szymon). Gyártó: Opus Film / Canal+ Polska. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 80 perc.

 

A huszadik századi lengyel történelmi és társadalmi traumák feldolgozása, a nemzeti önismeret drámája Wajdáék nemzedéke óta a lengyel filmkultúra központi témája. A klasszikusokat idehaza is jól ismerjük, a kortárs klasszikusok azonban csak elvétve, jobbára fesztiválokon jutnak el a hazai mozikba. Pawel Pawlikowski új filmje végre kivétel a sorban. Az Ida az 1960-as években játszódik, az 1940-es évekre tekint vissza, mégis, aktuálisabb talán nem is lehetne. És nemcsak lengyel kontextusban.

Pawlikowski korábban kemény BBC-dokumentumfilmekkel, illetve két míves, brit színekben készített filmmel, Az utolsó menedék migráns-drámájával, illetve a Szerelmem nyara tinédzsertörténetével szerzett nevet magának. Az Ida az első lengyel filmje. Nagyon más, mint a korábbiak. A metsző történelmi analízis, az identitásdráma, a kristálytiszta fekete-fehér kompozíciók, a napjainkban oly szokatlan 4:3-as képarány inkább a modernista szerzőket, Bresson, Bergman, Kawalerowicz hatvanas évekbeli hűvös drámáit idézi, mint kortárs filmeket. A film hőse, a kolostorban nevelkedett árva lány fogadalomtétele előtt pár nappal, a rendfőnök akaratának engedelmeskedve keresi fel nagynénjét. Tőle tudja meg, hogy igazi neve Ida, és hogy családját a második világháború idején egy zsidóellenes lengyel pogromban veszítette el. A film a két nő érzelmi, mentális és tényleges útját kíséri végig a hatvanas évek elejének szürke, kopott lengyel világában. Az ártatlan lány, aki most szembesül a múltjával, és a kiégett, alkoholista asszony, aki az ötvenes években a sztálinista koncepciós perek vérbírája volt, és akinek saját magával, Idával, a családjával és a környezetével is elszámolnivalója van, együtt járják be ezt az utat, de mindketten maguk hozzák meg a döntést, hogy mit kezdenek a frissen megtudott, illetve a magukba temetett és újonnan előhívott tudással. Mindkét nő végigmegy, illetve elindul a saját útján. Pawlikowski filmje maníroktól mentesen, egyszerre távolságtartóan és mégis empatikusan mutatja meg Ida és Wanda párhuzamos történetét. És közben ott van a háttérben a hatvanas évek elejének Lengyelországa, a füstös klubokban szóló jazz, a falusi kocsmák lefojtott agressziója, az elhallgatás, elhallgattatás, levegőtlenség nyomasztó atmoszférája. Az Ida nagyon pontos és nagyon feszes film az önismeret terhéről és a szuverenitásról. Arról, hogy mit tesz nőnek lenni, katolikusnak lenni, zsidónak lenni – embernek lenni és annak maradni a huszadik század Lengyelországában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11758