KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Limonádé Joe

Pápai Zsolt

Limonádovy Joe aneb Konská opera – csehszlovák, 1964. Rendezte: Oldrich Lipsky. Szereplők: Karel Fiala, Rudolf Deyl, Olga Schoberová. Forgalmazó: MOKÉP. 98 perc.

A szocialista Magyarország filmforgalmazási és mozibemutatási szisztémájának sajátossága, hogy gyakran egy nagy múltú műfaj paródiája hamarabb jutott el a közönséghez, mint a veretes klasszikusai. Amikor a Vámpírok báljával találkozott a publikum, a horrorműfaj darabjait nem ismerte; Az oroszlán ugrani készül, a Révész György által jegyzett James Bond-paródia úgy került a mozikba a hatvanas évek végén, hogy az akcióthriller zsáneréről és a Bond-filmekről a magyar nézők mit sem tudtak; A keresztapa másik arca olasz gengszterkomédia honi bemutatója 1975-ben hét évvel előzte meg Coppola korszakfordító munkájának budapesti premierjét.

A westernműfaj sem kerülte el a sorsát. Amikor bemutatták nálunk Oldrich Lipsky western-persziflázsát, a Limonádé Joe-t, a korabeli publikum a célkeresztbe helyezett zsánerről alig tudott valamit, ugyanis annak klasszikusai nem juthattak be az országba, még az olyan nagyágyúk munkái sem, mint John Ford vagy Anthony Mann. A Limonádé Joe ily módon torzította a közönség műfajtudatát: sokak szemében nem csak egyes műfaji paneleket, hanem a Vadnyugat mítoszát, sőt általában a tömegfilmek mesélés-logikáját egészében tette nevetségessé.

Mindazonáltal a Limonádé Joe máig a KGST-kultfilmek egyik legbecsesebbike – csak Magyarországon kétmillió (!) néző váltott jegyet a hatvanas évek derekán –, amely fél évszázaddal elkészülte után is őrzi a báját. A „Kolaloka limonádé” nemes lelkű ügynöke és a whiskyt terjesztő becstelen vigéc között kitörő küzdelmet elbeszélő filmet westernparódiának szokás nevezni, pedig legalább annyira – ha nem jobban – kötődik a cseh mozi hagyományaihoz, mint az amerikai vadnyugati filmek legendáriumához. A Limonádé Joe „zenés szerzői westernburleszk”, melyben Mack Sennett slapstickjei és a B-kategóriás Roy Rogers-opuszok világa találkozik Karel Zeman munkáinak, valamint az újhullám prominens darabjainak a szemléletével. A slapstick hatása a felgyorsított csetepatékban, a Roy Rogers-westerneké pedig a musicalszekvenciákban evidens (ráadásul a címszerepet adó Karel Fiala fizimiskája is Rogerset idézi), ugyanakkor Zeman inspirációját az időszakosan az avantgárddal kokettáló előadásmód és a fantasztikus elemek beemelése jelzi, míg az újhullámot a film groteszk szemlélete idézi. Ez az izgalmas keverék annak idején nem csak honfitársainkat, hanem néhány nyitottabb szívű és szemű amerikait is megszólított. A Limonádé Joe a hatvanas években az Oscar küszöbéig jutott (a fáma szerint az utolsó körben esett ki a legjobb külföldi film díjára nominált alkotások köréből), Henry Fondát pedig szabályosan megbabonázta a Karlovy Vary-i fesztiválon.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11389