KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Végső állomás 5 – 3D

Varga Zoltán

Final Destination 5 – amerikai, 2011. Rendezte: Steven Quale. Írta: Eric Heisserer. kép: Brian Pearson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Nicholas D’Agosto (Sam), Emma Bell (Molly), Miles Fisher (Peter), Jacqueline McInnes Wood (Olivia). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 92 perc. 

A 2000-es Végső állomás óta idén ötödik alkalommal találkozunk olyan fiatalokkal, akik egyikük megérzésének/látomásának köszönhetően iszonyatos tömegszerencsétlenségtől menekülnek meg, hogy aztán rövidesen valamennyien bizarr balesetek kárvallottjaiként szenderüljenek jobblétre. A Végső állomás-széria a tinihorror műfajában ritkának számító misztikus vonulatot képviseli: noha elbeszélésmódja idézheti a slasherekét – közös az egyenként elhulló tinédzserek végzetére felfűzött, laza cselekménystruktúra –, a sorozat kuriózuma az, hogy áldozatjelöltjei egy megfoghatatlan ellenséggel dacolnak: magával a Halállal vívnak – végtére is – reménytelen szélmalomharcot. A széria ekként a slashernél közelebb áll az ördöghorrorhoz (Ómen-filmek) – ezt erősíti a harmadik részben a fotókon feltűnő jelek értelmezésének mozzanata –, illetve a katasztrófafilm zsánerének is adósa: a folytatások egymásra licitálnak a történetet beindító szerencsétlenségek (legyen szó repülőgép-robbanásról, tömegkarambolról, meghibásodó hullámvasútról, a nézőtérre zuhanó versenyautókról, vagy éppen széthulló hídról), illetve az ideiglenes túlélőket meggyilkoló „balesetek”. Ez utóbbiak egyre abszurdabb módon következnek be, miközben a felvezetésük során kirajzolódó várakozások keresztülhúzása is egyre nagyobb teret nyer (ez nem csekély fekete humorral fűszerezi a rémségeket), ahogyan a véres effektusokban való tobzódás is eszkalálódik: a villanásnyi idő alatt történő lefejezéstől mára a kitartott (ön)csonkításokig jutottunk. Az utóbbi két részben ezek a hatáselemek immár 3D-ben szolgálják a nagyérdeműt; a szituációk és veszélyek duplázására épített negyedik résszel szemben ugyanakkor a friss darab kicsit több figyelmet fordít főhőseire, ekként – a haláltánc egy új lépése értelmében – a karakterek immár egymásban is megtalálhatják potenciális gyilkosukat. Az igazi meglepetést mégis a csattanó hozza, amely ha nem is írja át a sorozat eddigi logikáját, egy megmosolyogtató csavarral összekapcsolja a múltat s a jelent.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10822