KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Veronika meg akar halni

Tosoki Gyula

Veronica Decides to Die – amerikai, 2009. Rendezte: Emily Young. Szereplők: Sarah Michelle Gellar, David Thewlis, Jonathan Tucker. Forgalmazó: Intersonic. 98 perc.

Paulo Coelho 1998-ban megjelent regényének adaptálása az ezredforduló óta terítéken volt amerikai függetlenfilmes körökben, de a tervet végül csak 2009-ben sikerült megvalósítani. A szépirodalom és lektűr határsávjába helyezhető könyvet nem csak azért nehéz filmre fordítani, mert története soványka, valamint a bulvárpszichologizálás ballasztjával terhelt, hanem azért is, mert a papíron valamelyest még működő monológok és dialógusok kimondva már sutának tűnnek, sőt a szentenciaszerű megjegyzések – ha tetszik: falvédőbölcsességek – kifejezetten anyagidegennek mutatkoznak az új médiumban.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a forgatókönyvírók nem végeztek jó munkát: egyrészt megfosztották a mesét az egzotikumától azzal, hogy a történet helyszínét Szlovéniából az Egyesült Államokba helyezték át, másrészt kigyomlálták a regény önreflexivitását, harmadrészt pedig tovább trivializálták az amúgy sem rétegzett cselekményt (lásd például a címszereplő öngyilkosságának ostoba motivációit a filmben). A rendezőválasztás sem volt szerencsés, a brit Emily Young a Veronika előtt mindössze egyetlen, visszhangtalanul maradt játékfilmet rendezett (Az élet csókja).

Márpedig ez a munka minimum egy kortárs Bergmant kívánt volna. A történet a halálvágyról és az élettudatról szól, középpontban a jósorsa által látszólag elkényeztetett – szép, okos, sikeres – fiatal lánnyal, aki azonban kórosan boldogtalan. Veronikát ugyan megmentik öngyilkossági kísérlete után, de a napjai meg vannak számlálva, visszafordíthatatlanul roncsolódott ugyanis a szíve a beszedett gyógyszerektől. A lány egy magánklinikára kerül, és itt – az idő és a páciensek szorításában – próbálja megtalálni a boldogságot.

Néhány szép pillanat is akad a filmben (ilyen, hangozzék bármily furcsán, Veronika halála a napfelkeltében), továbbá a finálé fordulata is a padlóhoz vágja az embert (már persze csak azokat, akik nem olvasták a könyvet), ámde ezek nem kárpótolnak a végeredményben slampos történetért, a sótlan figurákért és a hervadt vizuális ötletekért (lásd például a vízmetafora sulykolását). A film Bergman munkái helyett sokkal inkább hasonlít James Mangold problémás Észvesztőjére és Arthur Hiller még problémásabb Love Storyjára – egyszerre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10706