KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/szeptember
• Csala Károly: Az edző és csapata Filmstúdiók: számvetés és önértékelés IV. Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Bán Róbert: Rényi Tamás (1929–1980)
• Galsai Pongrác: Kettő és még egy Kosztolányi Színes tintákról álmodom
• Váncsa István: Tengerre, magyar! Naplemente délben
• Koltai Ágnes: A filmszociográfia vonzásában Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Almási Miklós: Sóder –mennykő helyett Hálózat
• Csurka István: Vértelenül Hidegvérrel
FESZTIVÁL
• Schéry András: Régi óra lassan jár Jegyzetek a svájci filmhétről
• N. N.: A Svájci Filmhét bemutatói

• Székely Gabriella: Miért sikerül a lengyel filmeseknek? Beszélgetés Krzysztof Kie¶lowskival
• Zalán Vince: Tovább szól a bádogdob Új nyugatnémet filmekről
• N. N.: Elsőfilmes rendezők az NSzK-ban
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: A jövő – egyenes adásban Trieszt

• Zsugán István: Stockholmból nézve... Budapesti beszélgetés Herskó Jánossal
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Dicsőségre ítélve
• Harmat György: Bosszúvágy
• Szendi Gábor: A Szentév
• Hegedűs Tibor: Negyedik fázis
• Bende Monika: Pisztrángok
• Hegyi Gyula: Az örökbefogadott lány
• Loránd Gábor: Pénektől hétfőig
• Koltai Ágnes: Cserebere
• Barabás Judit: Mégis meglátod az eget
• Hegedűs Tibor: Mondd, hogy mindent megteszel értem
• Zilahi Judit: Tűz a fűben
• Urbán Mária: Az 51-es dosszié
TELEVÍZÓ
• Bojár Iván: Képzőművészet és képernyő Beszélgetés D. Fehér Zsuzsával
• Bársony Éva: Mercedes a rollervrsenyen Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Lukácsy Sándor: A besúgó antropológiája Páskándi Géza: Vendégség
• Bikácsy Gergely: Sakálok A Danton-ügy
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eladó kísértet
• Karcsai Kulcsár István: A méhkirálynő
• Karcsai Kulcsár István: Makra
KÖNYV
• Bárdos Judit: Barabas: Dovzsenko
• Zalán Vince: A forgatókönyvíró visszatér
POSTA
• Avar János: Cronkite-kiigazítás Olvasói levél
• Reinecke Hubert: Apróbb hibák Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kedves szomszéd

Vajda Judit

Smukke mennesker – dán, 2010. Rendezte és írta: Mikkel Munch-Fals. Kép: Eric Kress. Szereplők: Sebastian Jessen (Jonas), Bodil Jorgensen (Ingeborg), Mille Lehfeldt (Anna), Henrik Prip (Anders). Gyártó: Zentropa. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 93 perc.

Az elsőfilmes, mégis biztos kezű dán rendező, Mikkel Munch-Fals filmjében a magyar címmel ellentétben nincs semmi kedves: első pillanatától kezdve a humor nélküli abszurd, bántóan meghökkentő momentumok és nyomasztó atmoszféra hatják át (az első könnyedebb jelenetre háromnegyed órát kell várnunk). E komor hangulattól átitatva négy ember – anya és lánya, apa és fia – élete tárul fel előttünk, akik valamilyen módon mind kapcsolatba kerülnek egymással. Anna és Ingeborg mindketten veszteségélményt éltek át: a lány az egyik mellét és apját, anyja a munkáját és a házastársát veszítette el. A két férfiban pedig a boldogtalan szexualitás a közös: Anders perverz mutogatós, aki parkokban rémisztgeti maszturbálva a nőket, míg gyermeke, Jonas hajléktalan férfiprostituáltként kallódik. Egy idő után azonban nemcsak Anders és Jonas, hanem valamennyien a szex felé fordulnak: valamilyen formában mind a négyen a testiségben vélik megtalálni magukat.

Mindebben azonban nincs semmi szép, örömteli vagy felszabadító; a Kedves szomszéd hősei olcsó, alantas, bizarr, lealacsonyító, szánalmas, szomorú és beteges aktusokban oldódnak fel és veszítik el egyéniségüket. Ha pedig ebből a mocsokból mégis kivirágzik valami, rendre az is piszkosnak bizonyul. A hősök a néző számára szinte végig elérhetetlenek és megközelíthetetlenek maradnak. Feltűnően sok premier plánt kapunk róluk, ezzel azonban egy cseppet sem kerülünk közelebb hozzájuk – csupán sebezhetőségüket, gyengeségeiket látjuk jobban, nagyító alatt. Ilyen előzmények után a cselekmény végén még a legapróbb pozitív inger, egy bátortalan mosoly, egy véletlen találkozás, egy tartózkodó telefonhívás is felszabadító élmény lehet, a kis túlzással boldognak nevezhető végkifejlet pedig egyenesen katartikus – annak ellenére, hogy résztvevőit mocskos kis titkok kötik össze egymással.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10598