KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Régimódi történet

Szerepcserék

Reményi József Tamás

Régimódi történet konfliktusai és lélektani vizsgálódásai a Büszkeség és balítélet dramaturgiáját igénylik.

 

Mit lehet kezdeni egy olyan nővel, akinek ábrándos éjszakán a Tejútról az eladható tej jut eszébe? És mit kezdhet e nő olyan férfiakkal, akiknek teljességgel ismeretlen a megélhetés, az áru fogalma, s gyermekien kérdezhetik: „Mit keresne a mi lekvárunk Fiuméban?” Ne válaszoljunk elhamarkodottan, hisz telve a világ össze nem illő emberpárokkal, akik a legkülönbözőbb okokból mégis egybekapcsolták az életüket.

Az ő titkukat nyomozta Szabó Magda a Régimódi történetben, noha éppen három évtizeddel ezelőtti regényének nagy sikere nem elsősorban a lélektani feladványnak szólt, hanem az úgynevezett „magántörténelem” fölfedezésének, a hivatalos történetszemlélettel s egyáltalán a makrotörténésekkel és makrohazugságokkal szemben a személyes históriák iránti érdeklődésnek. Szabó Magda ugyanis hőseit egy rég eltűnt világ kulisszái közt szemlélte, a Bach-korszaktól az első világháborúig, s rideg nőalakja a racionális polgárság, álomittas hímjei pedig a pusztuló dzsentriréteg közös magyar tragédiáját képviselték.

A Régimódi történet családregény, de annak éppen hogy nem régimódi. Szabó Magda kétszeresen is dominál benne: a szerző beszél hozzánk, amint gyűjt, összefüggéseket keres és kommentál, s személyében egy leányt figyelhetünk, amint édesanyja rejtélyes mondatától („Eleven szülők árvája voltam”) elindul időben vissza, a déd- és ükszülők felé. Ám a regény időrendet nem tart, a síkokat a nyomozás logikája szerint keveri. Dialógust egyáltalán nem találni benne, minden kimondott szó függő beszédben vagy emblémaként önállósultan áll, a jelenetekről gyakran csupán effélét olvashatunk: „Rickl Mária és Gacsáryné találkozása rekonstruálható.” Dramatizált formában, színházban és mozgóképen azonban ezeket a dialógusokat, jeleneteket meg kell írni. Ahhoz pedig, hogy egy hatszot ötven perces tévésorozat megálljon a lábán, a Régimódi történet láncolatszerű konfliktusai és lélektani vizsgálódásai a képernyőn lineáris építkezést kívánnak, s mintha a Büszkeség és balítélet dramaturgiáját igényelnék. És valóban, az alkotóktól a Jane Austen-sorozat ambíciója nem is állt távol.

A Tejút józan szemlélőjét, Rickl Máriát, a debreceni nagykereskedő lányát alkata és neveltetése ellenére leveszi a lábáról Jablonczay Kálmán, a békési nemesúr, Árpád vezér valahányadik leszármazottja. Bereményi filmjében ennek a nem is egyszeri szédületnek – hiszen később a megkeményedett lelkű asszony sem tud neki ellenállni – egyszerre van pszichés és társadalmi következménye: a bukott szabadságharcban, önfeledt életképtelenségben, betegségekben elroncsolódó Jablonczayak pusztulásba rántják magukkal a Rickl-ágat is. Akit ennek a haláltáncnak a forgószele elér, szerencsétlenné lesz; vagy úgy, hogy elhullik, vagy úgy, hogy talpon marad. Mifelénk az emancipáció ezért termett magányos, munkába temetett és temetkező nőket a huszadik századra. Rickl Máriától Jablonczay Lenkéig és Gizelláig.

E haláltánc ábrázolásának nagy veszélye a képeskönyv vonzása, amelynek a forgatókönyvírók is, az operatőr Kardos Sándor is s mindenekelőtt a rendező, Bereményi Géza nagyvonalúan elenáll. A Monarchia tágas pompája csak távoli információ, a miliőnek nem szépsége, hanem groteszk izzása van, akárcsak a regényben, és a történet egy kamaradarab színpadán játszódik, épp annyi couleur locale-lal, amennyi szükséges. Nem ironikusan, hanem őszinte szomorúsággal teszem hozzá, hogy e puritanizmus persze a forgatás anyagi feltételeinek szerénységével elegyes, ami nem is annyira a kulisszák, kellékek, helyszínek választékában, mint inkább az időhiányban, jó néhány jelenet elkapkodottságában, elnagyoltságában kárhoztatható. (Egyetlen, jellemző példa: Nagy Ervin arcáról Cserhalmi Györgyére áttűnve még csak-csak megérteti velünk a kép, hogy telnek-múlnak az évek Jablonczay Kálmán életében, az egyébként kitűnő Egri Kati viszont némi zavart okozva bukkan fel Gubás Gabi helyett hirtelen idős Máriaként.)

A Régimódi történet tévés változata tehát folytatásos kamaradarab, amelyben az eredeti oknyomozást a Bereményi-életmű szinte valamennyi jellemző motívumának analízise váltja föl. Jobbnál jobb színészeivel Bereményi ismét eljátszattja, milyen is az a közeg, amelyben időtlen idők óta csak megszállottan, egyfajta egzaltált eltökéltséggel lehet tenni valamit, a poézis azonos a felelőtlenséggel, és amelyben – tán épp ezért – folyamatosan zajlik férfi és nő keserves szerepcseréje. S e látlelet révén valóban létrjön a találkozás Szabó Magdával.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8870