KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kicsi és pici

Báron György

 

Emlékeznek még Totóra, a Csoda Milánóban felejthetetlen gyermekhősére? Az ő szelleme lebeg – merthogy szó szerint is „lebegett” de Sica varázslatos filmjében – Peter del Monte olasz rendező alkotása, a Kicsi és pici fölött. Del Monte is gyermekszemmel szemléli pusztuló világunkat, akárcsak nagynevű elődje és honfitársa, s ebből a szemszögből a felnőttek társadalma reménytelenül infantilis. Különösen igaz ez a Kicsi és pici hőseire, a hatvanas évek volt lázadóira, a mai harmincas-negyvenes értelmiségiekre. Ezek az örök-kamaszok máig sem teremtették meg a maguk felnőtt-mintáit, farmernadrágban járnak, csapzott a hajuk, legtöbbjüket az apja tartja el, s ezenközben lassan a gyermekük is felnőttkorba érik. Erről a groteszk-szomorú helyzetről, erről a köztes, alighanem végleg „elveszett” nemzedékről szól Peter del Monte szép filmje. Pontosabban a rákövetkező generációról, a gyerekről, aki mégiscsak kontinuitást teremt a történelemben, felnőtté lesz, s hűvös sajnálkozással átallép szülei gyermekségben megrekedt generációján. Peter del Monte filmjét a Csoda Milánóbannal rokonítja az is, hogy mindezt modern felnőtt-mesében mondja el, reális és irreális tünékeny határvonalán egyensúlyozva. A címbéli Kicsi és pici egy tizenhároméves kamasz, s annak – egy álomszerű kamasz-éjszaka eredményeképp született – három év körüli kisfia. Két komoly ember a komolytalan világban. Hasonló helyzetet ábrázolt Marco Ferreri Szállást kérek című filmje is. A Szállást kérek mély kultúrfilozófiai pesszimizmust, csüggedt reménytelenséget sugárzott (már amennyiben egy műalkotás – a remény végső emberi menedéke – lehet egyáltalán reménytelen). A Kicsi és pici játékos és humoros alkotás, a humora mögött azonban mély, megszenvedett fájdalom lüktet. Egyszerű és tiszta film ez, mentes mindenfajta fellengzős túlmagyarázástól, technicizált képi cirádától. Olyan, mintha csüggedt perceinkben egy rokonszenves, őszinte emberrel hozna össze a jósorsunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/07 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6379