KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Quasimodo 2000

Tóth András György

 

Az idei nyár francia közönségsikere amerikai recept alapján forgatja ki igen szabadon Victor Hugo regényét. A már sok adaptációt megért mű legújabb filmváltozata főleg a Csupasz pisztolyhoz fordul ihletért az újraírásban, amellett, hogy a jelenbe helyezi a sztorit. Az alapvetően tragikus történetben úgy próbálnak minden lehetséges elemből nevetést csiholni, hogy a hollywoodi filmipar kliséivel túlozzák el őket, és humorosnak szánt párbeszédeket körítenek melléjük.

A franciákat a komédia nagymestereinek tartják, ripacskodó, kiabálós humoruk azonban nagyon sokszor idegtépően gyerekes hülyéskedésbe csaphat át a második vonalbeli vígjátékokban. Még nemzeti méregzsákjuk, Louis de Funes is rosszabb pillanataiban kötéltáncot járt a két kategóriát elválasztó vonalon; Patrick Timsit és gárdája viszont csak szánalmasan ugrándozik a minőségi humor katedrája előtt, de nem éri fel. Hiába minden trükkfelvétel és látványtechnika, hiába a portugál monostorban forgatott Tarzan-ugrások, a jelenetek többségét agyoncsapják a párizsi kabarék poros zugaiból előcibált, kifakult poénok: a humor laposságát heveskedve leplezni próbáló színészeken a grandiózus díszletek ellenére is végig ott sejlik a sárgás reflektorfény, mögöttük pedig a sötét, üres színpad.

Bár a forgatókönyv némileg túldimenzionálja, Frollo, a pap (Richard Berry) karizmatikusan gonosz figurája magasan lekörözi a többi színész játékát, még a Quasimodót alakító rendezőt is háttérbe szorítja páros jelenéseiknél. A nintendozó púpos egy fejlettebb tamagocsi érzelemvilágával és kifejezőeszközeivel rendelkezik, Esmeralda kamaszkori válságát élő szőke csitri (kubai és nem cigány). Ilyen körülmények között az eredeti történet megmaradt szilánkjai több-kevesebb sikerrel próbálnak visszautalni a nagy ősre, többnyire azonban elsikkadnak (kalodás nagyjelenet – gyors pohár víz elhebehugyálás után), vagy harmatgyenge kísérletet tesznek kifordításukra (Esmeralda borzasztóan táncol).

A Beverly Hills-i ninja randevúzik a Saint-Tropez-i csendőrrel Victor Hugo sírjánál. Az elegy végsősoron gyomorforgató, halvány mosolynál többet aligha gerjeszt. Nagyon részegen, kellően felspannolt társaságban talán még lehetne szórakozni rajta. Egyértelműen nem ajánlott viszont XIX. századi irodalom vizsgára készülő francia szakos diákoknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4605