KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Eduard Zahariev halálára

N. N.

A hazai filmes élet több tagját személyes fájdalomként érte a hír, hogy ez év júniusában, minden bizonnyal orvosi műhibából keletkező súlyos betegség után elhunyt Eduard Zahariev, bolgár filmrendező. A jeles alkotónak számtalan barátja, ismerőse volt Magyarországon, miután a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a „nagy Máriássy-osztályban” – így többek között Csata Károllyal, Elek Judittal, Gábor Pállal, Kardos Ferenccel, Kézdi Kovács Zsolttal, Lőrinc Józseffel, Rózsa Jánossal, Szabó Istvánnal együtt – végezte tanulmányait. A diploma megszerzése után visszatért hazájába, de az akkori magyar szellemi közeg hatása tovább élt szinte egész életművében. Elsősorban persze mégis tehetsége játszott meghatározó szerepet abban, hogy Valo Radev, Rangel Valcsanov és Binka Zseljazkova mellett a bolgár film egyik legmeghatározóbb, újító szellemű egyéniségévé nőtte ki magát. Dokumentumfilmjeiben az elsők között kezdte kritikai tárgyszerűséggel láttatni országa valóságát, első játékfilmjével, a megcsonkított Veleka egével (1968) jelentős szerepet vállalt az ötvenes évek átértékeléséért folytatott küzdelemben. A nemzetközi elismerést a hetvenes évek első felében készült két gyilkos erejű szatírája, A mezei nyulak megszámlálása (1973) és A társaság tisztelt tagjai (1975) hozta meg számára, melyek radikalizmusukkal új színt vittek a bolgár film jelenábrázolásába. Zahariev a kultúrpolitika szorításában és a világ filmművészetében végbemenő változásokat figyelve időben érzett rá a megújulás szükségességére. Fanyar, „népies” történelmi filmjében, a Férfias időkben (1977) maradandó összegzést adott a bulgáriai lét sajátosságairól, majd líraibb jellegű kamaradrámákban, a lélekábrázolás elmélyítésével folytatta a társadalmi ellentmondások vizsgálatát

(Majdnem szerelmi történet, 1980; Kunyhó a nádasban, 1982; Drágám, drágám, 1985). Az „ítélethozatalnál” végül egy kíméletlen parabolával leplezte le a zsivkovi rendszert (A rezervátum, 1990). Társadalmi érzékenységét azonban nem vesztette el a demokratikus reformok okozta kábulatban sem. Utolsó filmje, a Kései holdtölte (1996), melynek utómunkálatai közben érte a halál, már-már segélykiáltással felérő híradás egy ország széteséséről, egy nemzedék perifériára szorulásáról és lassú pusztulásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=46