KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Láncreakció

Vidovszky György

Talán még soha sem szaladt ennyit egyszerre Keanu Reeves, mint ebben a filmben. Szerepe ugyanis nagyrészt erre korlátozódik, hiszen őt üldözi gonosz hatalomvágytól vezérelve valamilyen földalatti titkosszervezet és merő félreértésből az FBI is. (Az a gyanúm, hogy ez utóbbi szervezetet csak a hollywoodi filmproducerek találták ki.) Az amerikai nép egyszerű, naiv gyermeke ezalatt mindenre elszánt, misztikus akcióhőssé válik, aki előbb csak MacGyver fantasztikus találékonyságát, később Stallone ökölcsapásait is meghazudtolva győzedelmeskedik a... Kin is? Azon, aki az új, vízből nyerhető, környezetbarát energiaforrás kikísérletezésében barátjaként vele együtt dolgozott, de később kiderült róla, hogy cinkelt lapokkal játszik, és egy titkosszervezet tagja, amely csupa barátságtalan emberből áll, s amely őt sem sajnálná eltenni láb alól, ha rájönne a vizes kísérletet beindító titkos frekvenciára(?), amit viszont ez az árva, szaladgáló gyalogkakukk-Reeves tud csak. Azt, hogy ez a gonosz tudós miért robbantatta fel a saját találmányát a film elején, ha egyszer nem ismerte pontosan a tervrajzot, már én sem tudom megválaszolni. Ez is csak amolyan füstbe ment terv.

Tartogat még egy-két hasonlóan titokzatos momentumot Andrew Davis (A szökevény) új filmje, ami pedig a végeredményét tekintve nem meglepetés. Csak nézünk, mint a moziban, amikor lézerrel izgatják a vizet egy nagy átlátszó hordóban, a víz meg csak fortyog és rázkódik. Nem értjük pontosan, mi történik, de örülünk neki, mint ahogy örülünk, ha az üldözők pórul járnak, és örülünk, ha kedvenceink kimásznak a leglehetetlenebb helyzetből is. Nem lehet már kizökkenteni a nézőt a tudományoskodással, világrengető problémákkal, ha megkapja rendre a várt cirkuszi mutatványt. És ha jól sikerül, a taps sem marad el. A megmenekült, mosolygó párost – helyettünk – a filmen körülöttük állók tapsolják meg. Micsoda önirónia!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=389