KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élni tudni kell

Tamás Amaryllis

 

Szellemes mulatság, meglepő fordulatokban bővelkedő bonyodalom az Élni tudni kell!, a történet a pénz/pénztelenség, a hatalom/a hatalomnélküliség köreit járatja hőseivel. A buszsofőr (a Lábad között című filmben megismert búsképű lovag, Carmelo Gomez alakításában) és a pincérnő (Salma Hayek elementáris, vibráló tehetséggel játssza) katartikus találkozása izgalmas, örök konfliktusok végiggondolására készteti a történések Ariadné fonalát nyomon követő nézőjét.

Annyit elárulhatunk anélkül, hogy lelőnénk a számtalan meglepő ötletet, hogy a film az abszolút mélypontról indít. Martin először buszos ámokfutásba kezd, majd magára nyitja a gázt, ezt a viaduktos ugrási szándék követi – végezni akar az életével mindenáron, mert szerencsétlen nyomorultnak érzi magát. Egy ismeretlen „jótevő” – Salva, a „könyvelő” ideiglenesen lebeszéli róla, elkíséri a Zöld Mezők Idősek Otthonába, hogy nem csekély haszon reményében uzsorásoktól egy hétre százötmillió pesetát vetessen föl az öngyilkosjelölttel. A terv ördögi: a balek kétlábon járó befektetéssé válik, de legalább kiélvezi az életet, mielőtt meghal –, így szól az alku. Martinból „trendi gyerek” lesz, mobiltelefonnal, bankszámlakártyával, végre kiélheti beteges vonzalmát a távirányítókkal, zabálhat számolatlanul („gazdag ember akkor is eszik, ha nem éhes”), álompartit rendezhet iraki kaviárral, kígyóemberrel, jacuzzis fürdőtermében pezsgővel töltheti fel az úszómedencét. A parti lesz a végzete, itt pincérkedik ugyanis Lola, alias „Frida Kahlo” (ez Salma Hayek következő filmszerepe), aki temperamentumos, egzotikus és szabadszájú. A Nagy Életet vivő Martinnal pillanatok alatt elvernek néhány milliócskát: divatbemutató – egy másodpercre föltűnik Sophia Loren is –, Eiffel torony…

Mindenki mást alakít, mint ami, és mást, mint amit hisznek róla. A film a „vége” feliratig bírja szusszal, sziporkával. Miközben Lola, Martin, Salva „reciklálnak” százmillió pesetányi összeget, mindhárman megtanulnak örülni annak, amijük van/amijük nincs. És rádöbbennek a szakállas igazságra: hogy az életet végig kell játszani. Hogy is mondta Hippokratész? Ahol a méreg, ott a gyógyszer is. Burjánzik körülöttünk a „nyomor”, a „dőzsölés” – lármáját, szagát is érezzük. Egyszer fenn, máskor lent. Mint fent, úgy lent… élettörténetünk párkái – mi magunk vagyunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3450