KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Van Goghok

Vincze Teréz

Van Gogi – orosz, 2018. Rendezte és írta: Szergej Livnyev. Kép: Jurij Klimenko. Zene: Leonyid Deszatnyikov és Alekszej Szergunyin. Szereplők: Alekszej Szerebjakov (Mark), Daniel Olbrychski (Victor), Jelena Koranyeva (Irina), Polina Agurjeva (Mása), Natalja Nyegoda (Tánya). Gyártó: Lepolis / Forma Pro Films. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 103 perc.

 

Szergej Livnyev orosz rendező az 1990-es évek elején készített két nagyjátékfilmet, majd hosszú időre visszavonult a rendezéstől és főleg producerként dolgozott. A Van Goghok 24 év szünet után a visszatérő filmje. A színészválasztás azonnal rámutat, hogy nem kívánta a film sikerét a véletlenre bízni, hiszen a főszerepeket a lengyel és az orosz filmgyártás talán legnagyobb sztárjaira bízta. Daniel Olbrychski (Nyírfaliget, Özönvíz) alakítja az apát, Alekszej Szerebrjakov (Leviatán) pedig a fiút. A két színésztitán előadásában pedig egy nem túlzottan eredeti, viszont az érzelmi feszültséggel semmit sem spóroló apa-fiú melodrámát láthatunk. A helyzetet súlyosbítja és a teatralitást növeli, hogy mindketten művészek: az apa nemzetközi hírű karmester, akin a demencia első jelei mutatkoznak, a fiú pedig egy kevesebb elismertségnek örvendő képzőművész, aki valószínűleg apja mindent uralni vágyó személyisége elől menekült el hazájából, azóta Tel Avivban él.

A film elején, hosszú idő után hazatérve, a fiú értesül apja romló egészségi állapotáról, ugyanakkor újra felszínre kerülnek az egy életen át hordozott sérelmek és ellentétek. A fiú életének sikertelenségéért leginkább anyját okolja, aki – tudomása szerint – születése után meg akarta őt gyilkolni, majd pedig nyomtalanul eltűnt az apára hagyva felnevelését. Valószínűleg egy melodrámához már ennyi gyermekkorban elszenvedett sérelem is épp elég gyúanyag lenne, de egy rendezőnek, aki negyed százados szünet után vág bele új filmbe, talán el kell néznünk, hogy három melodrámára is elég személyiségromboló drámai megvilágosodást sűrített a filmjébe. Nem leplezem le a sok megrázó múltbeli rejtélyt, melyek a film során kiderülnek, s amelyek fényében elnézőbbek leszünk a fiú teátrális önsorsrontásával. De az, hogy elhisszük-e, hogy a szembenézés apja haldoklásával való megváltoztatja őt, teljesen ránk van bízva, mert a színészi játék nem sokat segít a megértésben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14291