KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Húzós éjszaka az El Royale-ban

Kovács Patrik

Bad Times at the El Royale – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Drew Goddard. Kép: Seamus McGarvey. Zene: Michael Giacchino. Szereplők: Jeff Bridges (Daniel Flynn atya / Dock O’Kelly), Cynthia Erivo (Darlene Sweet), Dakota Johnson (Emily Summerspring), Jon Hamm (Laramie Seymour Sullivan / Dwight Broadbeck), Chris Hemsworth (Billy Lee). Gyártó: Twentieth Century Fox. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 141 perc.

 

Míg rendezői bemutatkozása (Ház az erdő mélyén) horrorklisékből gyúrt, meglehetősen hígvelejű pastiche volt, Drew Goddard második nagyjátékfilmje már cél- és küldetéstudatos mozi. A Húzós éjszaka az El Royale-ban zárt térre komponált thriller; a címbéli szálló szimbolikus helyszín (épületét még Kanada és Nevada közös államhatára is kettészeli), ugyanis az itt összesereglő, sötét múltú idegenek – egy lecsúszott énekesnő, egy rámenős porszívóügynök, egy fiatal hippilány, egy Alzheimer-kóros pap – hamar lelepleződnek, és kiderül róluk, hogy vállukat a hatvanas-hetvenes évek Amerikájának kollektív traumái és bűnei nyomják. Az El Royale tehát társadalmi röntgenkép, ám sem Vietnamról, sem a faji előítéletekről, sem az elharapódzó erkölcsi válságról nem tesz újszerű vagy elgondolkodtató állításokat, karaktervezérelt bűndrámaként viszont ragyogóan működik. A szkriptet is jegyző Goddard hősei sokrétegű és azonosulásra késztető figurák, jórészt nekik köszönhető, hogy a túlméretezett játékidő ellenére alig lankad a nézői figyelem.

Goddard a kusza cselekményszálakat is furfangosan gabalyítja össze, az utolsó szekvencia a míves feszültségépítés iskolapéldája, a korhű tárgyi miliő pedig roppant impozáns. Az El Royale egyébiránt cseppet sem originális darab. A rendező nemcsak Tarantino kultuszműveit (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) idézi meg (rugalmas időkezelés, fejezetekre osztott cselekmény, blikkfangos párbeszédek), de a Coen-fivérekre (Nem vénnek való vidék), továbbá a klasszikus film noirra és a Lost-tévészériára is kikacsint. Goddard azonban nem pozőrködik, hanem tudatosan szintetizálja a hatásokat, stiláris remeklései (az egybeállításos nyitójelenettől az infernális hangulatú végkifejletig) pedig ígéretes tehetséget sejtetnek. Olyasvalakit, akinek egy színtisztán eredeti film levezényléséhez is lenne elég puvoárja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13865