KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/augusztus
• Fekete Sándor: Krisztus nem állt meg Ebolinál Élménybeszámoló Francesco Rosi filmjéről
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Két mondat a félmúltról (A téglafal mögött – Philemon és Baucis)
• Lukácsy Sándor: Ilyen van – ilyen nincs
• Göncz Árpád: Az erény védelmében Joseph Andrews
• Váncsa István: Az utolsó gyógypedagógus
• Takács Ferenc: Az amerikai álom nyomában Elia Kazan
• N. N.: Elia Kazan filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Egy filmfüzér illúziója, avagy az élmények egyensúlya Karlovy Vary
• Bikácsy Gergely: Megfáradt sárkányok Krakkó

• Bajor Nagy Ernő: Művészfilmhez nem kell rendőr Moziról a telepen
• Székely András: Díszletek és tervezők
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Szovjet filmek parádéja Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Bende Monika: Walt Disney állatbirodalma
• Dávid Tibor: A katona és az elefánt
• Létay Vera: Szerelem szieszta idején
• Tótisz András: Éjszakai csendben
• Veress József: Mentolos ital
• Béresi Csilla: Egy furcsa asszony
• Gyárfás Péter: A biztosan ölő sárkánylady
• Koltai Ágnes: A kétdimenziós gyilkos
• Harmat György: Sabine
• Veress József: Szergij atya
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Köznapi drámák – és megint Stravinsky Prága
• Hegyi Gyula: Vissza a képernyőre Veszprém
• Berkes Erzsébet: Hová lettek a griffmadarak? Névnap
• Róbert László: Huszonnégy millió készülék Jegyzetek a japán tévé ürügyén
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Veress József: Suksinról, múltidőben
LÁTTUK MÉG
• Ungvári Tamás: Szár egy megváltozott világban
POSTA
• Veress József: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Ábel Péter: Két korrekció a Höllering-nekrológhoz Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Korompai János: Stúdióértékelés avagy kritikusi önkritika? Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vadon

Varró Attila

Wild – amerikai, 2014. Rendezte: Jean-Marc Vallée. Írta: Cheryl Strayed önéletrajzából Nick Hornby. Kép: Yves Belanger. Szereplők: Reese Witherspoon (Cheryl), Laura Dern (Bobbi), Thomas Sadoski (Paul). Gyártó: Fox Searchlight / Pacific Standard. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 115 perc.

Állítólag a Grand Canyonban évente legalább annyian veszítik életüket selfie-készítés közben, mint a kellő felkészültség hiányában bevállalt teljesítménytúrákon – a természeti szépségek elé tolakodó emberi ego mára mindkét tekintetben önpusztító veszélyforrássá vált az egyetlen földi faj számára, amely szülőbolygójára csupán saját fejlődése díszleteként/kellékeként tekint. A Vadon egyszerre szól fajtánk Darwin-díjas énkép- és testépítőinek: valós élményen alapuló történetének hősnője, a beszédes nevű Cheryl Strayed viszontagságos vándorlásáról zeng dicshimnuszt, aki azért vágott neki hirtelen felindulásból a Sierra Nevada vadregényes tájait átszelő, 1600 mérföldes Pacific Crest Trail túraútnak, hogy rákbeteg édesanyja halála és viharos válása után sínre tegye kisiklott életét.

Mégsem ezért a kaland-párosításért (lásd még 127 óra) szokatlan hibrid Jean-Marc Vallée testfilm-trilógiájának záródarabja. Egyfelől látványos feminista propagandamű, ami nem csak Strayed férfiakat megszégyenítő fizikai- és lelkierejét demonstrálja, de sztár/producere szerzői önállósodásának is példás szemléltető ábrája (amit a válása óta elszaporodó férj-drámák sora jelez Nyughatatlantól Kiadatáson át a Vizet az elefántnak-ig). Ugyanakkor precízen illeszkedik Vallée igen személyes életművébe is (lásd C.R.A.Z.Y.), és nem csupán a jellegzetes formai megoldások terén a grafikusan illesztett flashback-snittektől a természetes fények kizárólagos használatán át a metaforikus slágerekig (ezúttal az El Condor Pasa válik a történet leitmotivumává): az Ifjú Viktória és a Café de Flore után ismét az anyától való elszakadás traumatikus élményéről mesél, a szerető zsarnokság és kóros ragaszkodás stádiuma után immár csodás szellemképpé idealizálva a gyermeke életét meghatározó nőalakot (Vallée édesanyja rákban halt meg öt évvel ezelőtt). Így aztán mialatt hősnőnk a kopár sivatagokon, rideg sziklákon és hómezőkön át eljut az „Istenek Hídja” északi végpontjára, a fenséges szekvóják közt rátalálva saját lélekállatára és belső gyermekére, a lenyűgöző táj nem revelatív élmények forrását nyújtja, mindössze kanosszát kínál és jelképes kivetüléseket a non-lineáris belső utazásnak – néző és szerző számára a végső megbékélés nem az Anyatermészettel történik, inkább az Anya természetével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12189