KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A tégla

Szakadatlan pokol

Nevelős Zoltán

Scorsese-remake egy sikeres hongkongi krimiből: a tét a rendőrség és a maffia besúgójának izgalmas tükörjátéka.

 

Martin Scorsese készített már folytatást (A pénz színe) és készített remake-et is (A rettegés foka), akkor azonban mindkét esetben az általa oly becsben tartott amerikai filmörökség keretein belül maradt (lásd Nagyvárosi cápák, 1961, ill. A rettegés foka, 1962). Amikor a Szigorúan piszkos ügyek című 2002-es hongkongi sikerfilm amerikanizált verziójának William Monahan által írt forgatókönyve került az asztalára, az eredeti filmet nem ismerte, és még csak azt sem mondhatni, hogy különösebb érdeklődés vonzaná az ázsiai filmkultúrához. A témában alapanyagot látott, amit a maga kezével formálhat majd át, mintegy másfélszeresre növelve a filmidőt, megváltoztatva belső arányokat azzal együtt, hogy az elkészült film több kulcsjelenete is lényegét tekintve pontos mása az eredetinek.

Beépített gengszter a rendőrség soraiban, beépített zsaru a gengszterek között – műfaji alapsémák, amelyeknek itt épp a szimmetriája érdekes, hiszen a témára, a bűnözés és a bűnüldözés ellentétére, a bűnös és a tisztességes élet közti választás erkölcsi kérdésére irányítja a figyelmet. A helyszín Hongkongból Bostonba tevődött át, ahol – Scorsese New York-i olaszaihoz hasonlóan római katolikus – ír maffia adja a miliőt a történethez.

Itt lép be a képbe Jack Nicholson, aki nemhogy a film harmadik legárnyaltabban ábrázolt figurája, de még a bevezető narráció is az ő jussa lett, ami egy Scorsese-filmben általában a szerzői-nézői azonosulás tárgyának, a főszereplőnek a dolga. Hogy mindez mégsem zavaró, az nemcsak a közelmúlt vígjátéki szerepei után ismét régi jó ördögi figurájában tetszelgő Nicholson színészi tekintélyének köszönhető, hanem egyszerűen annak, hogy ebben a közegben ő a meghatározó karakter, a környezetrajz része.

A gengszterkeresztapa szerepének felnagyítása mellett nem tűnik el az őt a törvény másik oldalán ellensúlyozó pótapafigura, Martin Sheen rendőrtisztjének jelentősége, akinek félidőben bekövetkező halála a végső drámai folyamatokat indítja el.

Az eredetihez képest a tükörszerkezet még izgalmasabbá tételét jelenti, hogy a két lányból egy lány lett, azaz a két tégla ugyanazt a lányt kerülgeti, és hódítja meg ilyen-olyan vonatkozásban. A két férfi között bizonytalankodó, fiatal pszichológus szerepét a viszonylag ismeretlen Vera Farmiga játssza, és ugyan kissé sokat pislog nagy szemeivel, azért megállja a helyét a nehézsúlyú sztárparádéban, és mint a vágyott, boldog élet megtestesítője mindkét férfi számára vonzó tud lenni a sorsfordító pillanatokban.

Talán csak a befejezés véget érni nem akaró vérontás-láncolatát látva válik világossá, hogy A tégla mennyire illeszkedik a Scorsese egész életművén átvonuló morális vonulatba. Scorsese moralitásjátékot, XXI. századi Faust-variációt formált a hongkongi eredetű krimiből. Ha a film jelentős részében olybá tűnhetett is, DiCaprio gyötrődő, beépített zsaruja a főszereplő, végül kiderül, miért a Matt Damon-figura gyerekkorával kezdődött a film. Amikor végül elszörnyed, milyen pusztítást okozott előre megtervezett árulása, akkor nyer értelmet, miért láttuk őt meg először ministránsként. Isten oltára mellől hagyta magát elcsábítani, és lett az ördög inasa. (A Nicholson-figura ördögi mivoltát a katolikus papokkal való konfrontáció jelenete egyértelműsíti.) Az Aljas utcák, a Dühöngő bika vagy a Nagymenők tévelygő, önsorsrontó és bűntudattól gyötört hőseinek sorában A tégla Colin Sullivanje a legreménytelenebb bukott ember, mert ő tudatosan, következetesen foglalt állást a rossz oldalon. És ami igazán mai az egészben, az az, hogy nem is valami különös kincsért, anyagi előnyért adta el magát, hanem csak úgy csapódott, mert valahová tartozni kell.

Ahogy Scorsese a maga életművi tematikájába illesztette a történetet, valójában nagyon is hű maradt az eredeti filmváltozat szelleméhez. A Szigorúan piszkos ügyek Buddha-idézettel zár a „szakadatlan pokolról”, ahol szenvedés az örök élet. A jó és a rossz közti választás morális alapkérdésében itt összeér a buddhista és a keresztény világkép. Ugyan más hagyományban nevelkedtek, a hongkongi és a bostoni álzsaru meghasonlása ugyanahhoz a katarzishoz vezet el: a boldog befejezés ugyan már lehetetlenné vált, de az erkölcsi tisztánlátás elnyerése még rendelkezik megtisztító erővel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8807