KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fej vagy írás?

Magyar pite

Schreiber András

Lengyel Andor és Schilling Zoltán tinivígjátékával a botladozó „magyar zsáner” újból gödörbe lépett.

 

Schilling Zoltán producer-forgatókönyvíró hitvallása szerint a közönségfilmeknek egyszerű és biztos receptje van: végy egy amerikai mintára felépített forgatókönyvet, szerezz hozzá pénzt és stábot, végül adj hozzá néhány ismert arcot, és meglátod, zabálni fogják! A Fej vagy írás Schilling forgatókönyvéből, Lengyel Andor rendezésében készült. Amerikai pite, magyar módra. Nehéz lenyelni. Megakad a torkunkon és nem annyira a recept, mint inkább a szakács és a rossz minőségű hozzávalók miatt.

A gondok a sztorival kezdődnek. A kiindulópont nem lenne rossz: András, a mimózalelkű egyetemista fiú reménytelenül szerelmes a topmodell Mariannba. A „félénk vagyok, de hódítani akarok” sokat koptatott, de sokat ki is bírt alaphelyzete akár elegendő is lehetne egy tisztességesen szórakoztatni kívánó filmhez. Egy jól kitalált és felépített egyetemi legenda, az urbánus közeg, az egyetemi arcok kötelezően hozhatnák a poénokat – pop, csajok, satöbbi; haverok, buli, hanta.

A Schilling-Lengyel páros azonban egy-két kivételtől eltekintve kihagyja a ziccereket. Szórakoztató, a magyar egyetemi-kollégiumi mikrovilágba, ha úgy tetszik szubkultúrába bepillantást engedő komédia helyett gyenge tanmesét kapunk, pár poénnal megtámogatva. A történet mozgatórugója – ha beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről – nem az imádott nőért minden akadályt legyőző szerelem és a humor, hanem az érdek és a bénaság. Az elegáns szálloda konyháján gályázó Andrásnak sikerül megismerkedni az épp ott páváskodó Mariannal: az alkoholból bátorságot merítő fiú beájul a topmodell kocsija elé. A nő, hogy elkerülje a botrányt, hazacipeli a fiút, ahol félreérthető pózban fotó is készül róluk, a fiú barátjának köszönhetően. A bulvársajtó másnapi hírei végül a modellnek kedveznek: az unalomig ismert reklámarcot épp szerződéskötés előtt ejtené egy divatcég, ám a botrány ismét kelendővé teszi. A divatdáma tehát a helyzetet kihasználva látszatból járni kezd a fiúval, amíg a kontraktus meg nem köttetik. A történet végén azért persze győzedelmeskedik a szerelem, csak éppenséggel a fordulat oka nem derül ki. A szándék szerint romantikus vígjátékból hiányzik a romantika. Látjuk ugyan a két főszereplőt ilyen-olyan helyzetekben, de hiányoznak a bensőséges pillanatok. Nincs is mire rádöbbenni, legfeljebb arra, hogy a karakterekkel valami nagyon nem stimmel. Ugyanis a Keller János alakította András nem egyszerűen félszeg, hanem riasztóan unalmas is. Nem a kedvesen csetlő-botló, a „fej vagy írás; ha zöldre vált a lámpa, meglesz a szigorlatom” szerencse-szabályrendszere szerint botladozó hősök közül való ő, hanem a „nekem minden mindegy” gondolkodásmód nyüglődő szürke ficamfigurája. Az ilyen karakterekről nehezen képzeli el az ember, hogy képes meghódítani álmai asszonyát – nemhogy egy topmodell, de minden épkézláb nő messzire elkerüli. Hasonlóképp fals a Görög Zita által megformált Mariann is. Olyan ő, mint az LGT-dalban megénekelt Primadonna, teljesen üres.

A néző ellenérzéséről nem csak a rosszul megírt és rendezett karakterek tehetnek, de maguk a főszereplők is. A Görög-Keller jeleneteket nézve gyakran támad az az érzésünk, hogy egy brazil szappanopera jeleneteit látjuk, amatőr szereplőkkel. A mellékszerepeben senyvedve brillírozó Pindroch Csaba, de még a fanyar Havas „tanár úr” is (magát hozza: tanárt alakít) jobb sorsra (és filmre érdemes). No persze kétség sem férhet hozzá, Havas szerepeltetése, csakúgy, mint Görög Zitáé, nézőcsalogató reklámfogás, egyszersmind annak a jele, hogy a kereskedelmi adók a moziban is ringbe szálltak a nézettségért (az RTL-klubhoz leigazolt médiasztárok a Le a fejjel! című filmre csábították a nagyérdeműt).

Minden együtt van tehát, ami Schillingék szerint a sikerhez kell: pénz, paripa, fegyver. Csak a minőség hiányzik. Persze jól tudjuk, a mozi manapság egyre inkább a producerek és menedzserek művészete. Kellő píárral és magas kópiaszámmal (ez esetben 32 kópiával) egy rossz filmet is meg lehet etetni a közönséggel. Legfeljebb a moziból kifelé jövet emésztetlenül adja ki magából.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8457