KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy hulla, egy falafel és a többiek

Kolozsi László

 

Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg (maradjunk az eredeti címnél, ami sokkal inkább illik a film stílusához) főhőse, Danny (Noah Taylor) Nick Cave-re hasonlít. Mivel ausztrál filmről van szó, talán nem véletlenül. Elvégre Nick Cave lúzer-kinézetű, nem megalkuvó ausztrál sztár. Danny léhűtő, igazi semmittevő, súlyos ezrekkel tartozik minden szolgáltatónak, évek óta keresik fizetési meghagyásokkal ausztrál városok bíróságai. De az Ember, aki falafellel a kezében halt meg hősei közül még ő a legnormálisabb. Danny albérletről albérletre költözik idióta barátaival. Normális kapcsolat kialakítására képtelen, igazi vesztes, annyi erkölcsösség sincs benne, mint egy békában, nem tud és nem is akar a jólfésült ausztrál társadalom polgára lenni.

Az ausztrál film nem csak Mel Gibsont és Nicole Kidmant adta a világnak, hanem – annak köszönhetően, hogy enyhült az egyébként könyörtelen ausztrál filmcenzorok szigora – a hetvenes években az ocker filmeket is. Az Ember, aki falafellel a kezében halt meg tipikus ocker film. Ennek az Ausztráliában divatos filmtípusnak (amely egyébként előzménye a Farelly testvérek nehezen minősíthető munkásságának) a jeles képviselője volt, bármilyen hihetetlen, A Gyűrűk ura trilógiát alkotó Peter Jackson ugyanúgy, mint a Zöld kártya alkotója, Peter Weir. Az ocker filmek hősei lenézik az átlagos, langymeleg ausztrálokat, és legfőképpen az értelmiségieket. Közönségesek, és az egyetlen vágyuk, hogy minél több szexuális aktust folytassanak, minél több emberrel. Az ocker filmek olyan filmszatírák, amelyek az átlagpolgárt, a füvet nyíró, teniszező, martinit kortyolgató kertvárosiakat teszik nevetségessé. Sajnos hazánkban – tudomásom szerint – mindössze kettőt mutattak be. Holott viccesebbek, és urambocsá, kedvesebbek, mint a népszerű Torrente-filmek, vagy az említett Farrelly testvérek végtermékei. Richard LowensteinJohn Birmingham kultregényéből készült – filmje, sajnos nem a legjobbak közül való; kései darab. Azoknak, akik viccesnek találják, ha valaki egy békával golfozik, vagy hogy annyit maszturbált, hogy szerelmes lett a kezébe, nyugodtan lehet ajánlani ezeket a filmeket, ahogy azoknak is, akik azt hitték, hogy az ausztrál filmek és a Mad Max-filmek közé egyenlőségjelet lehet tenni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4831