KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Rupert Sanders: Páncélba zárt szellem

Kapunyitási pánik

Andorka György

A hollywoodi verzió fényes páncéljából hiányzik a szerzői vízió szelleme.

 

Míg a Neurománc idején az ember-gép fúzió még hiperbolikus tündérmesének (vagy épp rémmesének) számított, a híreket követők manapság már a zsigereikben érezhetik, hogy az „érintetlen” emberpéldányok évtizedeken belül régimódi furcsaságok lesznek, akár a bakelit lemezjátszó az iTunes korában. A Parkinson-kórt kordában tartó mélyagyi stimulátorok, vagy a sérült hallósejteket kiváltó digitális implantátumok százezrek számára mindennaposak, a technológiák pedig kilépőfélben vannak a szűk orvosi alkalmazás területéről – Elon Musk tavaly már a kognitív képességeket felturbózó neurális protézisháló pedzegetésével borzolta a kedélyeket, ami elmozdulást jelentene egy valódi ember-számítógép interfész megvalósítása felé. A „jövősokk” permanens és egyre fokozódik – a labda nem is szállhatna magasabban, ha egy cyberpunk-klasszikus élőszereplős újragondolása van porondon.

Masamune Shirow mangája, középpontjában egy kiberterroristák elhárítására szakosodott szervezettel, az évek során komoly franchise-zá nőtte ki magát, az 1995-ben elkészült első anime-adaptációja pedig elsőrendű kultúr-exportcikk lett – köztudott, hogy a Mátrix helyenként beállítások szintjén megidézte a négy évvel korábbi elődöt. A 2017-es Páncélba zárt szellem kissé hálátlan albérlőként lakja be a kulcsrakészen kapott világot, a termékmegkülönböztető egzotizáláshoz jobbára elegendőnek tartja a vizuális motívumokig lenyúlni, egyebekben pedig igyekszik lenyesni a befogadást megnehezítő sallangokat. A film nem utal sem a geopolitikai felállásra, sem a fiktív történelmi háttérre, az eredeti univerzum faktuális részletgazdagságát lesoványítja a megszokott műfaji toposzok alapformáira: sötét nagyvállalat, megbízhatatlan kormányzat, ludditák és törvényen kívüli zónák, a jól ismert Cyberpunkopolisz színpadán előadva. Utóbbi jelenti a film legfőbb erősségét – unikornis ide vagy oda, kanonikus státuszát a Szárnyas fejvadász is jórészt egy lenyűgözően eredeti vizuális mémkomplex világra szabadításának köszönhette. A filmváltozat főként az első két egészestés animéből újrahasznosított anyagot prezentál, köztük olyan, dedikált főhajtásokkal, mint a százujjú gépelő, vagy a sekély vízben, láthatatlan ellenféllel zajló küzdelem – ám az összhatás lehengerlő: a piszkosszürke égbolt alatti jövő még sosem volt ennyire életteli, a 3D-verzió szinte szinesztéziásan kelti fel a jelenlét élményét.

A metabolista lakóépületekkel és gigászi holografikus reklámokkal tűzdelt dzsungelben múltját és identitását kereső, emlékfoszlányoktól kísértett Őrnagy sztoriváza eközben kitűnően simul az ezredforduló utáni, pszichológiailag motivált hősök trendjébe, ám az, hogy a film erre a „mi voltam” kérdésre fűzi fel a történetet, ahelyett, hogy az eredetit mozgató „mi vagyok”-ra koncentrálna, valójában biztonsági játékot űz. Hiszen az izgalmas és korszellembe vágó kérdés az lenne, amit nemrégiben a Westworld egy teljes évadon keresztül, intenzíven körbejárt: mit is jelent embernek lenni, és mi lehet az öntudat – valamint mi a következménye, ha Descartes-i állat-gépként tekintünk egy lényre, aki így jogok nélküli szerkezetté válik (üvöltése az élveboncolás közben nem más, „mint amikor az ingaóra elüti a pontos időt”, ahogy Luc Ferry fogalmaz). Mi lesz, ha sejtenként hozzányúlok egy rendszerhez, mikor szűnik meg önmaga lenni, és alakul át valami mássá? Hősünktől azt a kissé „nesze semmi, fogd meg jól”-nak hangzó egzisztencialista konklúziót kapjuk, nem az emlékeim, a tetteim határoznak meg, legyek bár szilícium vagy szén. Az anime merész, elgondolkodtató befejezéséből pedig köszöni, nem kér: az Őrnagy, akit itt kényszer helyett csak invitálnak – a darwini törvény helyett a franchise-okat mozgató törvénynek engedelmeskedve – nem transzcendens tudatként lép ki a történetből, hanem múltjával leszámolt, eltökélt rendfenntartóként folytatja a munkát.

A referenciaként mindössze egy éppen csak nézhető iparos munkát (Hófehér és a vadász) felmutató Rupert Sanders ez alkalommal kétségtelenül odatette magát, a végeredményen mégis átüt az alapanyagnak való túlzott behódolás és a markáns szerzői vízió hiánya. Bár ez a hollywoodi tiszteletkör nem éppen evolúciós ugrás, minden hiányossága ellenére szemet gyönyörködtető, hangulatos darab – hogy életképes hajtásnak bizonyul-e a családfán, azt pedig inkább az utódok döntik majd el.

 

Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) – amerikai, 2017. Rendezte: Rupert Sanders. Írta: Masamune Shirow mangájából Jamie Moss. Kép: Jess Hall. Szereplők: Scarlett Johansson (Őrnagy), Juliette Binoche (Dr. Ouelet), Pilou Asbaek (Batou), Michael Pitt (Kuze), Takeshi Kitano (Aramaki). Gyártó: Arad Productions / DreamWorks / Paramount Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 106 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13217