KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fehér nászéjszaka

Kallódó emberek

Vajda Judit

A csehovi felesleges ember típusa a mai Izlandon sem ismeretlen.

Baltasar Kormákur izlandi rendező eddigi pályafutása során igen változatos műfajokban alkotott (vígjátéktól súlyos-nehézkes drámán és neonoiron át a thrillerig); ami azonban közös ebben a sokféleségben, az a család középpontba állítása. A 101 Reykjavík anyjáról leszakadni képtelen örök kamaszával, A tenger sötét titkokat hordozó nagycsaládjával, az Út a mennyországba elátkozott testvérpárjával és a Vérvonal már címében árulkodó, a genetikai intézetet kulcsfontosságú helyszínként megjelenítő cselekményével, mind a család, a vérségi kötelék tematikáját járta körül valamilyen szempontból.

Nincs ez másként a rendező 2008-as alkotásában, a Fehér nászéjszakában sem. Kormákur ismét egy újabb műfajba, a tragikomédiába kóstol bele, és nem fordít hátat kedvenc témájának sem: ezúttal egy most formálódó család, az egy nappal a házasság előtt álló jegyespár, annak is elsősorban férfi tagja kap főszerepet. Jon, a korábban már nős irodalomprofesszor nála 18 évvel fiatalabb egykori tanítványát, Thorát készül nőül venni – kisebb-nagyobb lelkesedéssel. Kedvét elsősorban az lombozza le, hogy még mindig nem feledte első feleségét, másodsorban pedig, hogy tartozik menyasszonya családjának, és a pénzt az anyósjelölt kitartóan követeli rajta.

Ha mindez ismerősen hangzik, az nem a véletlen műve: a Fehér nászéjszaka Csehov Ivanovjának laza adaptációja, melyben a hányódó Ivanov melankolikus egyetemi tanár, a tevékeny szerelemben hívő Szasa a Jont érzelmeivel megváltani kívánó fiatal lány, a tüdőbajos feleség mániás depressziós művészlélek, a főhős lelkiismeretét ostromló orvos (Lvov) ádáz pap, az ügyeskedő Borkin pedig az elzárt sziget egészére kiterjedő golfpályát tervező, őrült helyi vállalkozó.

Kormákur helyesen ismerte fel, hogy az orosz irodalom „felesleges embere” a modern világból sem tűnt el. Csakhogy a mai, a XIX. századinál kevésbé daliás, a férfiakon a becsületet, a tevékeny életet kevésbé számonkérő, liberálisabb időkre hiba lett volna a csehovi tragédiát is átörökíteni – a drámába így az Ivanov mellett egy csipetnyi Shakespeare is keveredik. A cselekményt Szent Iván napjára és éjszakájára komponáló, bolondos figurákat felvonultató gesztus vidám bohózatot idéz, és halványan még a szerelmespár megduplázása is megjelenik benne.

A Fehér nászéjszaka alkotója pedig még valamiben megengedőbb: az Ivanovhoz képest Kormákur több ponton is felmenti hősét. Míg Ivanov kegyetlen nemtörődömsége egyértelműen hozzájárul felesége állapotának romlásához, addig Jon nem sok mindent tehet a zavart Anna érdekében. A helyszínnek egy kis, távoli szigetre helyezésével pedig vizuálisan is hangsúlyozódik nemegyszer, hogy a hősöknek nincs hová menekülniük – hiába próbálják meg többször is. A főhős az izlandi mű esetében még Csehovénál is gyengébb és gerinctelenebb, hiszen arra sem képes, hogy felismerje saját elégedetlenségét (Ivanov folyamatosan reflektál tehetetlenségére, Jon ellenben nem ébred ennek tudatára), a pénz elfogadásával az egyszerűbb megoldást választja, ráadásul még a félig-meddig dicső vég sem adatik meg neki.

A Fehér nászéjszaka ugyanakkor több mozzanatában is képes az eredetinél kifinomultabb megoldásokra. Jon és Thora, illetve Jon és Anna története az időben folyamatosan váltakozva jelenik meg, rendkívül finom, szinte észrevehetetlen átmenetekkel. Nagyon érzékletes az is, ahogy a férfi megpróbálja mindentől és mindenkitől távol tartani beteg feleségét: a nő láthatatlanságára, háttérbe szorítására többször utalnak úgy, hogy mocsárzöld háttér előtt megjelenő szürkészöld ruhájával szinte eltűnik, belevész a tengerparti környezetbe.

Kormákur filmjének egyetlen hibája mégis az marad, hogy túlságosan is támaszkodik az Ivanovra. Míg a Szentivánéji álmot idéző, attól mégis erősen elrugaszkodó komikus részek igen jól sikerültek és elevenné teszik a jeleneteket, addig a drámai mozzanatok nem elég kidolgozottak, hiszen nem sokban haladják meg a Csehov-színmű alaphelyzetét és karaktereit. Nemcsak az teszi tehát a korábbi műveknél kevésbé egységessé a Fehér nászéjszakát, hogy a rendező most kevert műfajjal dolgozott, hanem az, hogy az előbb jelzett hiányosság értelmében ezúttal minősége is kissé egyenetlenebb.

FEHÉR NÁSZÉJSZAKA (Brúðguminn) – amerikai, 2008. Rendezte: Baltasar Kormákur. Írta: Baltasar Kormákur, Ólafur Egilsson. Kép: Bergsteinn Björgúlfsson. Zene: Jón Ólafsson. Szereplők: Hilmir Snaer Gudnason (Jón), Laufey Elíasdóttir (Póra), Margrét Vilhjálmsdóttir (Anna), Ólafía Hrönn Jónsdóttir (Sísí). Gyártó: Blueeyes. Forgalmazó: Szimpla Film. Szinkronizált. 96 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10543