KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Apaföld

A tékozló apa

Gorácz Anikó

Nagy Viktor Oszkár elsőfilmje a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját nyerte a 40. Magyar Filmszemlén.

 

Az Apaföldben nyoma sincs az elsőfilmes rendezők mindent megmutatni akarásának; Nagy Viktor Oszkár mesteremberi attitűdje szikár parabolává csupaszítja az „így jöttem”-történetként is értelmezhető apa-fiú drámát. A filmbéli apa frissen szabadul a börtönből, otthonhagyott fia rideg elutasítása nem könnyíti meg a hazaérkezését, ahogy volt bűntársai sem, akiknek szúrja a szemét, hogy a férfi a távolléte alatt elhatározza, új életet kezd. A bűnözésből szerzett pénzen földet vásárol, és fiát nagy nehezen rábírva az együttműködésre, művelni kezdi. Mielőtt termékennyé válna a megmunkált föld, mielőtt a szőlővessző kihajtana, a történet véget ér, és csak a csupasz karók merednek az égnek zord mementójaként az egymást követő generációk örök ellentétének, ami sokszor csak a földben csillapszik le.

A szülőkkel vívott csaták, a dühödt gyermeki lázadás, az Ödipusz-komplexussal átitatott apa-fiú rivalizálás az egyedi történetet általános érvényű tantörténetté, parabolává tágítja. Az identitás- és útkereső dráma névtelen szereplői helyére ki-ki behelyettesítheti a saját nevét, mert minden ember életében eljön az a pillanat, amikor döntenie kell: azt az utat járja, amit a szülei, vagy új ösvényt keres. A készen kapott minta, a bejáratott mechanizmusok sokszor kényelmesebbek, mint a sosem próbált megoldások, a filmbéli fiút – bár megveti „sittes” apját – ezért csábítja a gyors pénzszerzéssel járó bűnözői életforma. De nincs könnyű helyzetben az apa sem, az idősödő férfinak minden lelkierejét mozgósítania kell, hogy változtatni tudjon addigi életén és fiával való kapcsolatán.

A letisztult szerkezetű film képileg, dialógusban és a jelenetek szintjén is kiemeli az apa és a fiú életének párhuzamait. Kettejük kommunikációját rendkívül hasonló személyiségük teszi szinte lehetetlenné. Az apa nem akarja, hogy fia olyan legyen, mint ő, és a fiú sem akar hasonlítani az apjára, de bármennyire lenézi apját annak múltja miatt, rivalizál is vele. A film egyik kulcsjelenete, mely fényképezésben is eltér a mű egészétől – a lassú kameramozgás uralta, szépen komponált beállítások után kézikamerás felvétel –, amikor a fiú skorpiót tesz apja „nászi” ágyába, hogy nagynénjét, az új asszonyt elüldözze. A fiút nem csak az zavarja, hogy a nagynéni anyja ruháin túl az apját is birtokba vette, hanem az is, hogy az ő szerelmi próbálkozását viszont elutasította.

A két egyenrangú (fejlődés)történet felveti a kérdést: kiről szól a film, ki a főszereplő? Az éppen hazatérő tékozló apa, akinek makacs elhatározásával és fiát munkaterápiával jó úton tartani kívánó szándékával könnyen azonosulunk, vagy a fiú, akivel – ismerős dühe ellenére – kevéssé tudunk azonosulni; nemcsak eltökélt, gonosz arca, de dacos, megbocsátani képtelen személyisége sem teszi szimpatikussá számunkra. Ebben a lepedőteregetős balladai világban is szükséges, hogy értsük a fiú dühét, hiszen a megbocsátás bekövetkeztének vagy elmaradásának csak akkor van katartikus hatása, ha tudjuk, a börtönviseltségen túl a fiú eredendően miért haragszik az apjára. (Talán az apa börtönben volt, amikor az anya meghalt? Vagy éppen ellenkezőleg: az apa azért adta bűnözésre a fejét, mert félárva fiát csak így tudta eltartani?) Úgy tűnik, a történet eredetileg a fiúról szólt, de az apa (Derzsi János) küzdelme elhalványította a fiú vívódását. Ebben a filmben a felelősségvállalásnak nagyobb a tétje, mint a lázadásnak, hiszen a tékozló fiú drámájában mindig a hazavezető út a nehezebb és izgalmasabb, nem pedig az elcsavargás.

Ha a szöveg előtt mottó áll, az nem csak a szerző példaképét vagy a mű előképét idézi meg, de meghatározza az alkotás szellemiségét, szemléletmódját és tematikáját is. Az Apaföld mottója nem a szöveg elején, hanem pontosan a film közepén található: a mozi a moziban jelenetben Gaál István Magasiskoláját vetítik. A Magasiskola röptetés-jelenete a korlátozott szabadság szimbóluma, ami az Apaföldben a börtönből szabaduló apa és a vele egy családban élő fia beszűkült lehetőségeit, valamint a kényszerpályán mozgó apa-fiú kommunikáció korlátait mutatja. Az idomításra a fiú földműveléssel szembeni ellenállásának felszámolása rímel, és szintén Gaál parabolájával közös motívum a fiatalabb és az idősebb férfi státuszharca és szerelmi rivalizálása. Az idézetválasztás ez esetben olyannyira pontos, hogy a filmre is ráillik, amit Bikácsy Gergely írt a Magasiskoláról: „mai szemmel is merevnek, túl szabályosnak, olykor kimódoltnak látszik”.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9739