KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1980/június

• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

Mozi

Csak egy csók

Parádi Orsolya

Un baiser s’il vous plait – francia, 2007. Rendezte és írta: Emmanuel Mouret. Kép: Laurent Desmet. Szereplők: Virginie Ledoyen (Judith), Emmanuel Mouret (Nicolas), Julie Gayet (Émilie), Michaël Cohen (Gabriel), Frédérique Bel (Caline). Gyártó: Angoa-Agicoa / CNC / K Films Amerique / Moby Dick / Procirep / TPS Star / arte France Cinéma. Forgalmazó: Budapest film. Feliratos. 96 perc.

Egy csók és más semmi? Emmanuel Mouret az ellenkezőjét állítja. Egy csók lavinát indíthat el, jól bevált párkapcsolatoknak vethet véget, ám magában hordozhatja egy új történet kezdetét is. Ezzel a nem új keletű tétellel indul az utóbbi idők legüdítőbb francia romantikus vígjátéka. Egy férfi és egy nő megismerkedik az utcán, a rokonszenv és a vonzalom azonnal tapintható közöttük, így nem csoda, hogy hamarosan egy bárban ülve találjuk őket, elmerülve egymás aurájában. Amikor búcsúzóul Gabriel megcsókolná a nőt, Emilie kihátrál a helyzetből mondván, hogy el kell mesélnie egy történetet arról, milyen tájfunnal járhat akár egyetlen pillangószárny-rezdülésnyi csók. A film ebben a keretben tárja fel egy férfi és egy nő egymásra találásának lélektani rétegeit. A gyógyszerész Judith segítségképpen hagyja magát megcsókolni legjobb barátja, Nicolas által, hogy kiderüljön, képes-e még érezni valamit a férfi a másik nem iránt. Belátható, hogy milyen fontos ez a kísérlet, ám a kémcső tartalma erősen fortyogni kezd, és kisvártatva robban a vegyület. Hogy leszereljék Judith férjét, Nicolas frissen kirúgott barátnőjét uszítják rá, ám a terv csúfosan megbukik – majd a további fordulatokat tartogató történet duplafenekű poénnal zárul.

Az ifjú francia rendező második filmjében ismét főszerepet játszik, a kissé suta, tágra zárt szemű tanár figuráját alakítja, akinek kezdeti naiv darabosságát csakhamar felváltja a felborzolt hajú szerelmes egzaltáltsága. Mouret finom eleganciájával, elemző kedvével és rezdülékeny humorával egyszerre tiszteleg Eric Rohmer és Woody Allen előtt, miközben teljesen egyedi hangulatot teremt. Néhol hátborzongatóan erotikus, néhol pedig karikírozottan stilizált és reflektáló, mint egy komolyzenei hangkulissza előtt játszódó labor-tanmese. Olyan értékek ezek, melyek miatt filmje mérföldkő-gyanús. Olyan csók, amely mellett nem lehet csendben elmenni tovább.