|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaSidney Pollack (1934–2008)Pápai Zsolt
Annak a tévérendező-generációnak az egyik legifjabb tagjaiként tűnt fel még a hatvanas években, amely megkezdte Hollywood újjáteremtését, és igaz, hogy a munkássága nem volt olyan forradalmárokéhoz fogható, mint Penn vagy Peckinpah, azért rendhagyó filmek sorát készítette el. A tévé jó iskola volt számára, itt fejlesztette csaknem tökélyre színészvezetési és atmoszférateremtési képességeit, azokat az erényeit, amik gyakran még kevésbé sikerült munkáit is kiemelték a tucatprodukciók közül.
Kivált a pályája elején volt elemében, korai művei – bár jórészt nem szinkron idejű történetek – tűpontos jelentések a kortárs Egyesült Államokról. A Skalpvadászok vígjáték-cukormázzal bevont liberális westernje a rasszok közötti egyenlőtlenségről szól; A lovakat lelövik, ugye? kihalt óceánparton és klausztrofób táncteremben lejátszódó sorsdrámája a hetvenes évekre ráforduló Amerika kiábrándultságáról beszél; a Jeremiah Johnson Paradicsomból Pokolba elzarándokoló címszereplőjének sorsa pedig a Vietnam és Watergate közé szorult ország helyzetét modellezi.
Pollack a legmaradandóbb munkáiban a cselekménybonyolítás iránti érzékének is tanújelét adta. Történetmesélési technikái nem nélkülöztek egyfajta klasszicizáló jelleget, valamiféle patinát. Soha nem volt a sodró ritmus híve, inkább jól elhelyezett ritmusváltásokkal operált. Nem egy filmje – mint A lovakat lelövik, ugye?, A keselyű három napja vagy a Bobby Deerfield – a tempójába kódolt gondolatokról lett nevezetes.
Bár az Aranyoskám és a Távol Afrikától sikerén felbuzdulva a nyolcvanas évektől egyre inkább a közönségvonzó egzotikum hívévé szegődött, és a szakember lassan legyűrte benne a művészt, azért – a Havanna pazar tablója példa rá – még később is tudott meglepetést okozni. Ezzel együtt idővel egyre többen és egyre többször szólták le a konzumizmus oltárán bemutatott áldozatai és a közízlésnek tett állítólagos engedményei miatt – hogy joggal vagy sem, most már nem érdekes. Hiszen minimum három remekművet (A lovakat lelövik, ugye?, Jeremiah Johnson, A keselyű három napja) és legalább ugyanennyi mesterien megcsinált filmet jegyez.
Pollack? – kérdezik sokan. – Ugyan, három-négy jó filmje, ha van!
De hát – kérdezem én – kinek van annyi is?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1150 átlag: 5.53 |
|
|
|
|