|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMegérint a halálHarmat György
Kemény fickó egy kemény közegben. Ez Jimmy. De érző szívű ember is, aki mindig segíteni akar, és mindig cserbenhagyják. Börtönt, a halál érintését vállaló balek, aki talán mégsem akkora balek. Hiszen – kisember létére – szembe mer szállni a maffiózó nagyfőnökkel. Sorsa azt példázza, hogy az utca, a külváros, a roncstelep veszélyes üzem.
Szakmailag megfelelő (bár hullámzó) színvonalú, egységes stílusú gengszter-thrillert látunk. A neorealista beütésű, feszült konfliktusindítást még érdeklődéssel nézzük. A közepesen brutális-véres, minden ízében szokványos középrészt már elhatalmasodó unalommal. Az egy nagy, több kisebb fordulatot tartalmazó, izgalmas záróharmadot pedig örömmel: lám, egy film magához tér.
Annyira azért nem, hogy ne hagyna időt a morfondírozásra. Egy provokatív témákat filmre vivő (Idi Amin Dada tábornok, Maîtresse), „marginális” francia alkotó, Barbet Schroeder elmegy Amerikába. Több produkciót jegyez. Mestermunkát is a maga nemében (A szerencse forgandó). Most pedig ezt a darabot, mely nemcsak azért teljesen másodlagos, mert egy 1947-es Henry Hathaway-film, A halál csókja (ez a Megérint a halál eredeti címe is) remake-je. Schroeder legfőbb segítőtársa ugyancsak európai: Luciano Tovoli. Az olasz művész korábban olyan alkotásokat fényképezett, mint a Foglalkozása: riporter, Az utolsó asszony és Zsaruszerelem. Most pedig ezt. Így festene a (rendezői, operatőri) karrier?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1155 átlag: 5.52 |
|
|
|
|