|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégEső előttGelencsér Gábor
A Boszniából visszatért fotóriporter összetépi kivégzést ábrázoló fényképsorozatát. Valamilyen szenzációs témára várt, amikor az egyik katona kiemelt egy foglyot a sorból, és a fényképezőgép objektíve előtt egyszerűen főbe lőtte.
A felelősségre, a kívülállás, a semlegesség lehetetlenségére utal a jelenet, s nemcsak a szenzációhajhász fotósok érezhetik találva magukat, hanem a politikusoktól a TV-híradók közönségéig mi, nézők valamennyien. Hiszen a három éve tartó balkáni háborúban – amelyet a film nem történeti eseményként, inkább egyfajta pusztító és megmagyarázhatatlan, végtelenített körforgású negatív teremtés-mítoszként ábrázol – végletesen összekeveredett a segítő szándék a tehetetlenséggel, a jó értelemben vett informálás a tudatos belpolitikai sokk-pedagógiával („Bezzeg nálunk béke van!”), a drámai hitelesség a hírklippek borzalom-penzumával.
Egy másik képsor a harcok – az előbb felidézett jelenetből sem hiányzó – abszurditását ábrázolja. Az előkelő londoni étteremben szóváltás kezdődik az egyik pincér és egy elegáns, szakállas idegen között. A vendégek számára ismeretlen szláv nyelven beszélnek. A betolakodó egyre durvábban provokálja a megszeppent fiút, már mindenki rájuk figyel. Kitör a botrány; a férfi bankjegyeket hajigál a vélhetően közös ügyüket eláruló vagy csupán az idegen állam alkalmazottaként személyiségét és elveit feladó honfitársához. Összeverekednek; a férfit kidobják, a pincért elbocsájtják, néhány vendég felháborodottan távozik. Kis idő múlva az idegen visszatér, és lemészárolja a fél vendéglőt. A helyzet abszurditása abban rejlik, hogy a jelenet eredendően válófélben lévő házastársak feszült vitájáról szól – gyerekük születik, képesek-e együtt élni –; a volt férjjel is végző golyózápor csak mintegy a háttérből, a civilizált, európai ember számára valamiféle érthetetlen, kiszámíthatatlan, távoli konfliktusból csap le és zúzza szét az érinthetetlennek hitt, féltve őrzött magánvilágot.
Milco Mancsevszki macedón rendező angol és francia koprodukcióban készült, a tavalyi velencei filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjat nyert munkájában a mindenkori háborúk abszurd víziója sajnos a macedón környezetben forgatott bántóan „színes, szélesvásznú” képekkel keveredik; a három epizódból álló, önmagába visszatérő, ügyesen szerkesztett történetet meglehetősen szimpla lélektani motívumok kísérik. A film többségében súlytalan megoldásai közül igen nehéz kiszemezni az értékes gondolatokat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1328 átlag: 5.26 |
|
|
|
|