KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A sógun orgyilkosa

Varró Attila

Kozure Okami/Shogun Assassin – 1972/80. Rendezte: Kenji Misumi. Szereplők: Tomisaburo Wakayama, Kayo Matsuo, Minoru Ohki. Forgalmazó: Navigátor Film. 82 perc.

 

Az amerikai forgalmazási gyakorlatban nem számít ritkaságnak, hogy távoli vidékekről származó importfilmeket megcsonkítva, átvágva, netán utólag, helyi színészekkel forgatott jelenetekkel bővítve dobjanak piacra – arra azonban még a Roger Corman-féle trash-stratégák közül is kevesen vállalkoztak, hogy két külön filmet szerkesszenek utólag egy alkotássá. A kivételek közé tartozik az 1980-ban amerikai filmszínházakba kerülő Shogun Assassin, amelyet Cormanék két 1972-ben készült japán szamurájfilmből, az úgynevezett Kozure Okami (azaz Magányos Farkas) sorozat első és második részéből kompiláltak.

A zsánerbe klasszikus Zatoichi-filmekkel beletanult veterán rendező, Kenji Misumi az összesen hat mozidarabból álló szériát nyitó A bosszú kardjával és a folytatást jelentő Babakocsi a Sanzou folyó partjánnal a hagyományos japán kardforgató-film, a chambara mérföldköveit helyezte el. Filmjei kuriózumértéke nem csupán a még helyi viszonylatban is kiugróan vérgőzös mészárlások tekintetében nyilvánul meg, de az alkotó kivételesen erős formatudatosságában is: a kreatív halálesetek freccsenő képsorain, a spagettiwesterneket megszégyenítő tájábrázolásban és a színpompás látványvilágot szigorú kompozíciós keretekbe szorító mise-en-scene esetében. Misumi a maga korában szokatlan hűséggel tartotta magát a forrásművet jelentő mangasorozat (Kazuo Koike és Goseki Kojima azonos című képregényszériája) stiláris sajátságaihoz, Magányos Farkas-opuszaiban minden idők talán legautentikusabb képregényfilmjeit valósította meg: beállításai rendre kimerevített időpillanatok, legyen szó mozgalmas akciószekvenciáról vagy csendes atmoszféra-képsorokról.

Az alaptörténet a japán tömegfilm nihilista korszakában igen népszerű ronin-mesék sokadik verziója (lásd Kuroszava Testőrét), egyetlen igen erős csavarral: a sógun első számú hóhérából lett magányos bérgyilkos-szamurájt kalandos útjain pár éves gyermeke kíséri, aki a titkos fegyverarzenállal felszerelt babakocsiból nem csupán néma szemtanúja az apa változatos vérontásainak, de a második résztől tevékeny résztvevője is (sőt a sok ezer oldalas manga zárólapjain átveszi legyilkolt apja helyét, és maga végez a főellenséggel). A kis Farkaskölyök jelenléte egyszerre szolgál bizarr érzelmi pillanatokkal, drámai konfliktusokkal, miközben egy-egy meghitt epizód erejéig finoman ellenpontozza a kíméletlen akciójeleneteket – sőt az összefércelt amerikai verzióban narrátor-szerepet is kap, igen rendhagyó azonosulási pontként a nézők számára. Misumi két meséje az egyik lehetséges olvasatban ennek a különleges családi kapcsolatnak az alakulását, fejlődését nyomon követő japán Kramer kontra Kramer egy asszony nélküli, rideg univerzumban – másfelől szimbolikus pokolutazás, egyre sötétebb körökön át az elkerülhetetlen pusztulás felé.

A magyar kiadás alapját jelentő 1980-as kompiláció önmagában csupán filmelemzési kurzusok számára szolgálhat némi értékkel, leginkább olyan, mintha werkfotókból és forgatókönyvrészletekből összeillesztett illusztrációs anyag lenne egy sajnálatos módon elveszett filmklasszikusról – szerencsére különleges bónuszajándékként a két forrásfilm teljes egészében megtalálható a duplalemezes kiadványon: elég hátlapjára fordítani a borítót a tokban, és máris feláll a jogos hierarchia. A Corman-csapat a második filmre helyezte a hangsúlyt, a nyitódarabot főként az expozícióra korlátozta alig negyedórányi összterjedelemben: ezzel nemcsak kiejtette a teljes széria egyik legerősebb mikrotörténetét jelentő gyógyforrás-sztorit, de intenzív erejű emocionális pillanatoktól is megfosztotta nézőit – A sógun orgyilkosa e tekintetben elrettentő bizonyíték mindazok számára, akik úgy gondolják, a Kill Bill éppen egy résszel lett hosszabb a kelleténél.

Extrák: az eredeti filmek mellett rövid szövegek a Tokugava-korszakról, illetve a film különböző változatairól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8866