|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégÓmenVarga Zoltán
Omen 666 – amerikai, 2006. Rendezte: John Moore. Írta: David Seltzer. Kép: Jonathan Sela. Zene: Marco Beltrami. Szereplők: Liev Schreiber (Thorn), Julia Stiles (Katherine), Seamus Davey-Fitzpatrick (Damien), Pete Postlethwaithe (Brennan). Gyártó: 20th Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 110 perc.
A modern amerikai horror egyik alapművét jelentő 1976-os Ómen az Antikrisztus eljövetelére figyelmeztetett: egy ártatlannak tetsző, valójában sátáni származású kisfiú körül arat a halál, s nevelőapja – a karizmatikus Gregory Peck – sem képes megfékezni őt. Az eredeti Ómen jelesre vizsgázott feszültségépítésből és atmoszférateremtésből, ráadásul míves operatőri munka, igényes színészi játék és minden idők egyik legzseniálisabb filmzenéje (Jerry Goldsmith) teljesítette ki az élményt. Ha ezeket az értékeket levonjuk, megkapjuk a napjaink szabványába belepréselt remake-et, a 2006-os Óment. John Moore üres iparosmunkává silányította a legendás klassszikust; hiteltelen színészei, tucatzenéje és -fényképezése titokzatoskodó, erőtlen, feszengő filmet eredményeznek, amely azzal rúgja a legnagyobb öngólt, hogy szolgai módon tapad az eredeti cselekményéhez, ahelyett, hogy bátrabban nyúlna hozzá és megkísérelné újraértelmezni. Csakhogy így is értékelhetetlen: suspense helyett alantas, irritáló sokkeffektusokkal dolgozik, az eredeti kulcsjeleneteit (pl. a temetőbeli kutatást vagy a nagykövet és a nevelőnő idegfeszítő párharcát) nevetségesen lebutítva és fájóan lerövidítve ismétli meg; s bár megpróbál nagyobb hangsúlyt fektetni a feleség figurájára, ez megbukik Julia Stiles képességein, és nem jelent többet sokkírozó rémálmoknál, arról nem is beszélve, hogy a kis Damien is áttetszővé fakul, akitől félnünk kellene, pedig csak „gonoszul hunyorít”. Az egykori sátán-anyuka Rosemary, azaz Mia Farrow a dada szerepében működésképtelen geg csupán; megjelenése egymaga összefoglalja az igazi Ómen értékeihez méltatlan remake kínos és önkizsákmányoló jellegét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1063 átlag: 5.45 |
|
|
|
|